A Baross Alapítvány által elindított Gazdaságfejlesztési Párbeszéd című fórumsorozat idei megnyitóját rendezték meg május 2-án a Tiszti pavilon dísztermében, Komáromban. A rendezvényen több tucat helyi és környékbeli kis- és középvállalkozó és gazdálkodó vett részt.

A Komáromban megrendezett esemény az első állomása annak a fórumsorozatnak, amelyen a dél-szlovákiai régiókban tevékenykedő vállalkozók mindennapi megpróbáltatásaira keresik a megoldást, illetve a „Baross pályázatok” során kiosztott támogatások vállalkozói szemmel megítélt szükségességéről, mértékéről, formájáról is kérdezik a fórum résztvevőit. A következő három hétben további 18 helyszínen kerül megrendezésre a fórumsorozat.

Iván Tamás, a Baross Alapítvány ügyvezetője részletesen ismertette az első kör eredményeit. A felvidéki gazdaságélénkítő csomag keretében az első körben felvidéki kis- és középvállalkozók támogatására a magyar kormány által jóváhagyott több mint 5 milliárd forint került szétosztásra. Iván Tamás kiemelte, több mint 90 %-os volt a sikeresség, a beérkezett 1646 pályázatból 1521 részesült támogatásban. A két pályázati kategóriában, minimálisan 30 százalék önrész mellett legfeljebb 15 ezer eurós mértékű támogatás igénylésével kiegyensúlyozott eredmény született. A mezőgazdasági ágazatban, elsősorban a borászok, méhészek, ültetvényesek 664 nyertes pályázatára 2, 6 milliárd forint került szétosztásra ‒ itt leginkább mezőgazdasági gépek, berendezések vásárlására kértek a pályázók támogatást. A kis- és középvállalkozók, illetve a szolgáltatási szektorban tevékenykedők részére 857 nyertes pályázatra 2,7 milliárd forint került kiosztásra.

„Lesz folytatása” – fogalmazott a komáromi fórumon Farkas Iván, az MKP alelnöke, aki egyben a Baross Gábor Terv szerkesztőbizottságának elnöke is. Hangsúlyozta, a program lényege, hogy a vállalkozók a szülőföldjükön sikeresen vállalkozhassanak, hiszen, mint fogalmazott, a pályázók jelentős része még soha, semmilyen állami támogatásban nem részesült. „Fordulópont volt az első kör, melyet közös sikerként éltünk meg“ ‒ mondta Farkas Iván. A Komáromban elindított fórumsorozattal kapcsolatban megjegyezte, szükséges, hogy visszajelzéseket kapjanak a gazdáktól, vállalkozóktól azzal kapcsolatban, hogy a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program még eredményesebb, hathatósabb támogatási forma legyen.

„Ez nem pártérdek, hanem felvidéki érdek“ ‒ mondta Menyhárt József, az MKP elnöke, aki a fórumon hangsúlyozta, a támogatás rólunk szól és nekünk magunknak kell kitalálnunk, hogy a különböző régiókban hogyan és miként lehet a helyi kis- és középvállalkozókon, valamint a gazdákon segíteni. Az MKP elnöke úgy látja, nagyon fontos a Baross Alapítvány által elindított fórumsorozat, hiszen ennek köszönhetően lehet szakmai vitára bocsátani a Felvidéki Gazdaságélénkítő Program második fordulóját. Hozzátette, mivel az érdeklődés a pályázók részéről tartósan fennáll, ezért a továbbiakban is lesz gazdaságélénkítő csomag a Felvidéken is. „A szülőföldön való boldogulás záloga a felvidéki magyarság megmaradásának“ ‒ fogalmazott Menyhárt.

Iván Tamás a fórumon beszámolt arról is, hogy a Baross Gábor Terv a kutatásaiknak köszönhetően folyamatosan frissül. Szlovákia 16 magyarlakta járásának gazdasági teljesítményét vizsgálva áttekintést nyertek arról, mely iparágak dominálnak a leginkább a különböző régiókban. Az eredményeket értékelve arra a megállapításra jutottak ‒ főként a mezőgazdaságban ‒, hogy az erőforrások nem kellőképpen kihasználtak. A vizsgálat megerősítette továbbá, hogy nagy a gazdasági különbség a nyugati és a keleti járások között. Harmadik megállapításként azt a következtetést vonták le, hogy nem mérvadó az egyes térségekben a külföldi tulajdonú cégek száma, azok viszont a legtöbb esetben a legnagyobbnak számítanak az adott ágazatban. Érdekességként megemlítette, hogy a magyarok által lakott járásokban a legalacsonyabb forgalmat a turizmus és a vendéglátás területén bonyolítanak a cégek.

A fórumsorozat következő helyszínei: május 3-án Somorja és Dunaszerdahely, majd május 4-én Galánta, Nagymegyer és Bős következik.

Forrás: Szalai Erika / Felvidék.ma