Május 10-ig tart „ Az év praxisa a Kárpát -medencében” pályázat  a magyarországi és a határon túli magyar háziorvosok, illetve az őket ajánló pácienseik számára. A pályázat meghirdetője  az Emberi Erőforrások Minisztériumának Egészségügyi Államtitkársága.  A betegek idén  nyolcadik alkalommal küldhetik be történeteiket háziorvosukról a www.evpraxisa.hu portál ajánló oldalára, http://www.evpraxisa.hu/ajanl hiszen ez a pályázat  a közre, a betegre bízza annak eldöntését, hogy kiben hisz, kit tart a legjobbnak.

Az elmúlt hét esztendő alatt több mint 1400 hazai és határon túli remek háziorvos, és legalább ennyi nővér élvezhette hálás betegei , települése polgármesteri hivatala, plébánosa, lelkésze, idős otthona, vagy éppen könyvtára elismerését a nemes versengésben. Közülük 140 praxis munkatársai vehették át „Az év praxisa a Kárpát-medencében” kitüntető elismerést Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma épületében, utoljára 2017. szeptemberében.

Az alapellátást végző gyógyítók felelőssége itthon és a határon túl is óriási, éppen ezért megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, amit ez a pályázat biztosít is számukra, hiszen nem ismer határokat.

Az eddig beküldött történetek többek között Erdélyből, Pécsről, Napkorról, Egerből, Debrecenből, Nyíregyházáról, Kecskemétről, Mezőkövesdről, Békésről, Budapestről, Miskolcról, Kővágószőlősről, Szolnokról és Esztergomból érkeztek. Az ajánlók között a hálás páciensek mellett  szerepel Pécs Megyei jogú Város Önkormányzata, de a  Házi Gyermekorvosok Egyesülete is.

Az ajánlások meggyőzően bizonyítják, hogy mennyi remek háziorvos és mennyi fantasztikus teljesítmény van a hazai és a határon túli egészségügyben, s hogy a praxisok sokasága nem csak szakmailag kiemelkedő, hanem emberileg is. A történetek remek szereplői például  a debreceni orvos, aki addig vizsgálgatta melleire panaszmentes betegét, amíg beigazolódott gyanúja. Melleltávolítás, kemoterápia, sugár, és a  hálálkodó kisgyermekes anyuka, aki, ha nem ilyen kitartó háziorvosa, nem írhatja meg történetét. Az empatikus nyíregyházi orvos, ő  nagy tudású szintén háziorvos édesapja nyomdokait követi, ráadásul nem fogad el hálapénzt! A fiatal újszilvási doktornő, hozzá 30 kilométeres távolságból  is hordják a szülők gyermekeiket, vagy a  mezőkövesdi orvos , aki  a vasárnapi kerítésfestés mellől ugrik a beteg kisfiúhoz. A lényeg a szakma ismerete mellett: a partneri kapcsolat, az orvos-beteg bizalom, a türelem, az odafigyelés, az empátia.

A legjobb történetek szereplői közül az Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár vezette tizenegy tagú zsűri választja majd  ki azt a  10 magyarországi, illetve 10 határon túli háziorvost és csapatát, akikre május 20-tól június 2-ig  az internetes portálon szavazhatnak majd a betegek.

A zsűri tagjai Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Béres Klára a Béres Gyógyszergyár kommunikációs igazgatója, a Béres Alapítvány elnöke Tóth Róbert az Egis kereskedelmi igazgatója Dr. Horváth Ildikó Dr. Farsang Csaba Dr. Kásler Miklós és Dr. Rurik Imre professzorok, Debreceni Mihály az MTVA felelős szerkesztője, Sztankó Péter a Webbeteg ügyvezető igazgatója.

A díjátadón a nyertes háziorvosok az erkölcsi megbecsülésen túl értékes orvosdiagnosztikai eszközöket vehetnek át a pályázatot támogató cégek felajánlásainak köszönhetően.

Egy-egy életmentő, vagy éppen hétköznapi  történet megírásával és elküldésével  május 10-ig ajánlhatják háziorvosukat  a Felvidékről,  Erdélyből  Kárpátaljáról és a Vajdaságból is!