Az önkormányzati választások évében erősödik a magyar jelenlét Kassa Óváros városrészének Önkormányzatában. Rastislav Trnka nemrég kinevezett megyeelnök távozása miatt megüresedett képviselői helyére az MKP helyi politikusa kerül.
Ondová Reiter Flóra fiatal politikusnak sorsolás útján kedvezett a szerencse. A legutóbbi önkormányzati választásokon ugyanis 358-358 szavazattal holtversenyben végzett a Smer jelöltjével a vonal alatt. A sorsolás kettejük közül Ondová Reiter Flóranak kedvezett, így március 14-én ő teheti le az esküt a 2,31 százaléknyi magyarságot számláló városban. A következő önkormányzati választásokra idén novemberben kerül sor.
Ondová Reiter Flóra (rózsával a kezében), a képen három gyermekével. Kép: Facebook
Mivel szeretne foglalkozni az elkövetkező időszakban az MKP képviselőjeként? Válasza: A szerencséhez az is hozzátartozik, hogy nem leszek „a nagy vízben” teljesen egyedül, bízom benne, hogy már várnak az MKP-s, sokkal inkább tapasztalt társaim, s majd tőlük – a rövid idő ellenére is – lesz alkalmam tanulni, mivel önkormányzati szinten eddig még sosem politizáltam.
Annak idején, még a fiammal alapító tagja voltam a kassai belvárosi „Százlábú baba-mama klub”-nak. Tíz évvel később ikreink születtek, így tavaly felkerekedtem, hogy „visszatérünk” tornázni a Városháza épületébe, amit azóta modernizáltak, viszont a mozgássérülteket és babakocsikat emelő rámpa például ikresekkel nem számolt, így nem tudtam bejutni. Tenni mindig és mindenhol van, és lesz mit.
Forrás: Körkép.sk