Schniererné Wurster Ilonkát szinte minden szlovákiai magyar ismerte. Pedagógusként, cserkészként, aktív szervezőként. Környezetében szinte nem volt olyan rendezvény, amelyen ne vett volna rész, és számos megmozdulás kötődik a nevéhez.
Sokgyermekes munkáscsaládban született. Az alapiskola befejezése után tanulmányait a pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógia Középiskolában folytatta, majd a pozsonyi Comenius Egyetem filozófiai karán végzett. Budapesten az ELTE Pedagógia Karán doktori címet szerzett. Tudományos munkásságát a pozsonyi Pedagógiai Kutatóintézetben végezte, majd gyakorló pedagógus volt szülőfalujában, Pozsonypüspökin. Később Pozsonyban, a még létező szakmunkásképzőben oktatott magyar nyelvet és irodalmat. Magyar Nyelvtankönyve 1977-ben jelent meg. A magyar nyelvű tanoncképzés problémájáról több cikke jelent meg, melyekben kereste a problémák megoldását. Mindezek mellett alapító tagja, majd elnöke volt a Csemadok helyi szervezetének, melynek keretében önfeláldozóan szervezete a magyar társadalmi életet.
A rendszerváltást követően aktívan kapcsolódott az MKDM megalapításába, alapszervezetet alapított Pozsonyhidegkúton. Több éven át dolgozott a párt Pozsony város Járási Elnöksége, majd az MKP Országos Szociális Tanácsa tagjaként. Aktív tagja volt a Magyarok Világszövetségének, a Magyar Kárpátalja Baráti Társaságnak, alapító és vezetőségi tagja a pozsonyi Brunswick Teréz Nőklubnak, majd a Pozsonyi Magyar Nyugdíjasok Klubjának. Ugyancsak a rendszerváltás után azonnal újraszervezte a cserkészszövetséget, s nem csak a fiatalok, hanem az öregek csapatát is. Több humanitárius segítségnyújtás megszervezése fűződik a nevéhez.
Aktív politikai tevékenységéhez tartozik az 1990-ben Pozsonyban megalapított Esterházy János Klubnak és emléknapnak az életre hívása, szellemi hagyatékának ápolása és továbbadása, és ennek kapcsán a rendszeres, évenkénti csoportos mírovi, prágai és budapesti látogatások megszervezése. Esterházy tiszteletéről tanúskodik rehabilitációját kezdeményező indítványának benyújtása is a Szlovák Igazságügyi Minisztériumba, vállalva az ezzel járó valamennyi viszontagságot és nehézséget.
A pedagógus, népművelő, a kultúra napszámosa, fáradhatatlan odaadással tette alázattal vállalt feladatát a nagyvárosi diaszpórában, a végvárban élő magyarság összefogásának és összetartozásának érdekében.
A március 15-i ünnepségek Pozsonyban elképzelhetetlenek lettek volna nélküle. Cserkészegyenruhában koszorúzta meg Petőfi Sándor szobrát régebben a Janko Kráľ ligetben, az elmúlt években a Medikus-kertben. Idén már nem koszorúz. A Teremtő magához szólította. Most már odafentről vigyázza utunkat, cselekedeteinket.
Ilonka néni, hiányozni fog nekünk.
Emlékét tisztelettel megőrizzük.
Az MKP sajtóosztálya
