Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter ma az MKP pozsonyi székházában folytatott tárgyalást Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártja elnökével.

A külügyminiszter találkozott az MKP további vezető tisztségviselőivel, Őry Péter OT-elnökkel, továbbá Farkas Iván, Kiss Beáta, Németh Gabriella, Kőrösi Ildikó, Varga Péter alelnökökkel.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón Menyhárt József örömét fejezte ki, hogy stratégiai partnerként az MKP az a párt, amelyet a magyar kormány tagjai szlovákiai látogatásuk során megkeresnek. Az MKP elnöke emlékeztetett rá, hogy a közelmúltban így tettek a szlovák ellenzéki pártvezetők is, ez is jelzi, hogy az MKP-nak a szlovákiai nagypolitikában súlya van. Az MKP azért dolgozik, hogy erejét a 2017-es megyei választásokon is megtartsa, hogy az itt élő magyar közösségnek minél erősebb képviselete legyen.

A televizio.sk által készített videó itt tekinthető meg (benne van a külügyminiszter válaszai a sajtó kérdésire, valamint az MKP-alelnökökkel való találkozás is)

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország és Szlovákia együttműködése tipikus példa arra, hogy egy rendkívül érzékeny kétoldalú kapcsolatból közös akarattal és sikertörténetekkel hogyan lehet stratégiai szövetségi viszonyt létrehozni. Úgy gondolja, az itt élő magyar közösségnek is az a jobb, ha a két kormány jó kapcsolat tart fenn egymással, a bizalmi alap ugyanis lehetőséget jelent arra, hogy a kétségtelenül meglévő, súlyosan érzékeny kérdésekről is a megoldás esélyével tárgyaljanak egymással. Tájékoztatott arról, hogy a közeljövőben 11 új szlovák-magyar határátkelőhelyet nyitnak, az MKP-val való konzultáció alapján pedig egy gazdaságfejlesztési programot indítanak a már megvalósult vajdasági és kárpátaljai példán alapulva. A külügyminiszter hangsúlyozta, a program kidolgozásában az MKP szakértői komoly szerepet vállalnak, ugyancsak meghatározó erőforrásként tekintenek a visegrádi együttműködésben a felvidéki magyar nemzeti közösségre. „A megyei választásokon szurkolunk az MKP-nak, hogy magyar pártként erős magyar képviseletet tudjon létrehozni a megyei önkormányzatokban” – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette, a magyar külügyminiszternek, ha itt jár, kötelessége, hogy a magyar pártot felkeresse, ezért természetes dolog, hogy ellátogatott az MKP székházába. (on)