Énekszóval, citeramuzsikával és vidám nótázással telt meg a köbölkúti kultúrház az elmúlt hétvégén. A CSEMADOK  szervezésében második alkalommal rendezték meg azt a folklórtalálkozót, amelyen az Alsó-Garam és Ipoly mente, valamint a tágabb régió hagyományőrző csoportjai mutatkoztak be.

A közönséget Bolya Dudás Anita, a CSEMADOK Köbölkúti Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd felolvasta a rendezvény védnökének, az MKP országos elnökének levelét. Menyhárt József az Országos Tanácson való részvétele miatt nem tudott jelen lenni a folklórtalálkozón, ezért levélben üdvözölte a fellépő csoportokat és a szervezőket. A község polgármestere, Szőcs Ferenc örömét fejezte ki, hogy újra megtelt a kultúrház és sokan kíváncsiak a hagyományőrző csoportok előadására. Farkas Iván, az MKP országos alelnöke, megyei képviselő gratulált a szervezőknek, s biztatta a jelenlévő csoportokat, hogy minden ősszel figyeljék Nyitra megye pályázati kiírásait és nyújtsanak be pályázatot a megyei önkormányzathoz.

A folklórtalálkozót megtisztelték jelenlétükkel az MKP további tisztségviselői: Varga Péter, országos alelnök, Szigeti László, az Országos Elnökség tagja, Bolya Szabolcs, a község alpolgármestere, az MKP járási elnöke, valamint Vígh Gábor, Szőgyén község polgármestere (MKP).

A folklórtalálkozón az érdeklődők megtekinthették a népviseleti  babagyűjtemény egy részét, melyet Szobi Eszter, a búcsi Felvidéki Magyar Népviseletes Babák Házának alapítója mutatott be a közönségnek. A kultúrműsorban felléptek a besenyői citerások, a bajtai Csemadok hagyományőrzők csoportja, a muzslai Dallos néptánccsoport, a szímői Rozmarint Citera és Népdalkör, a kürti Bokréta éneklőcsoport, a fűri Fürjecskék vegyeskar, a tardoskeddi férfikar. A műsort a köbölkúti Vadvirág néptánccsoport előadása zárta, majd a a Dallamvilág együttes húzta a talpalávalót késő estig. (mkp_éú)

Fotók: Kaszner László

 

Címkék: Köbölkút,