A Párkányt Érsekújvárral összekötő főút mentén húzódik meg az alig hétszáz lelket számláló település, Kisújfalu. Bár nevében „kicsi“, de a közösségi élet annál nagyobb a községben. Hétvégén így csalogatták szüreti ünnepségre a helyieket: „Adatik tudtára kicsinek és nagynak! Kinek van még füle, kikiáltom annak! Szóljon gyorsan mindenki sógornak, komának: eljött az ideje a szüreti mulatságnak!“ S jött is a falu apraja és nagyja, a faluház udvaráról már messze hallatszott a vidám muzsikaszó. A helyi termék fesztiválon házi készítésű portékáikat kínálták a falubeliek, szőnyegek, táskák, szappanok, levendula termékek és sok-sok házi finomság sorakozott az asztalokon. Amint a község polgármestere, Geri Valéria elmondta: Kisújfaluról régen sokan jártak „piacozni“ Érsekújvárba, Pozsonyba, Besztercebányára, s néhányan a mai napig a városi piacokon kínálják termékeiket. Januárban  nyitotta meg kapuit a község nappali foglalkoztatója, ahol az idősek rendszeresen találkozhatnak, társaságban lehetnek, az asszonyok kézműveskednek, s a helyi termék fesztiválra is elhozták a horgolt és varrott terítőket, táskákat, szőnyegeket. Szívesen járnak vásárokba, s gyakran kapnak megrendelést szőnyegek, konyharuhák és egyéb szőttesek elkészítésére – mondta a nappali foglalkoztató vezetője, Szabó Márta. Amíg a sátrak alatt a helyi termékek közül válogattak a látogatók, a Csemadok szervezésében Örökségünk címmel néptánc kavalkád vette kezdetét a szabadtéri színpadon. Geri Valéria polgármester, aki egyben a járási elnökség tagja is, köszöntötte a résztvevőket és a vendégeket, köztük Farkas Ivánt, az MKP alelnökét és Bolya Szabolcs járási elnököt, aki üdvözlő szavaiban gratulált a szervezőknek, hogy fontosnak tartották egy olyan rendezvény megszervezését, ami a szórakozás mellett a helyi értékeket is bemutatja és láttatja ezt a vidéket.

(mkp_éú)

 

Címkék: Kisújfalu,