(Videóval frissítve) Szeptember 21-én Pozsonyba látogatott Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki ellátogatott az MKP székházába is. Itt tárgyalást folytatott Menyhárt Józseffel, az MKP elnökével és Őry Péterrel, az MKP Országos Tanácsa elnökével.

Az államtitkárt elkísérte az MKP székházába Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország nagykövete is. Potápi Árpád János és Menyhárt József közös sajtótájékoztatót tartottak.

pot_2

Az államtitkár elmondta: kettős célja volt mai pozsonyi útjának. Egyrészt tárgyalás a 100 napja tisztújítást tartott MKP vezetőivel, másrészt a Pozsonyi Magyar Szakkollégium átadása. Ez az intézmény a nemzetpolitikai államtitkárság részéről 25 millió forint támogatásban részesült. A felsőoktatásban részt vevő diákok számára létesül, ezzel is segítve szülőföldön való boldogulásukat és erősítve nemzeti identitástudatukat. Potápi Árpád János szólt az október 2-i magyarországi népszavazásról is. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország nincs egyedül a kényszerbetelepítés ellen folytatott küzdelmében. Meggyőződése, hogy a magyarországi népszavazás sikere fontos lehet Szlovákia számára is, hiszen ebben a kérdésben a szlovák közvélemény közel áll a magyarhoz. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a mai napig vannak olyan tisztázatlan kérdések Szlovákiával – mint pl. a kettős állampolgárság és a nyelvi jogok kérdése –, amelyeket meg kell oldani.

Menyhárt József tájékoztatta a sajtót, hogy megbeszélésük az aktuális nemzetpolitikai kérdésekre és az MKP tisztújító kongresszusa óta eltelt időszak történéseire irányult. Ez a találkozó is jelzi, hogy az MKP-ban megkezdett munka támogatást élvez. A 100 nap alatt felmérték a párt helyzetét és lehetőségeit. A pártelnök úgy tapasztalta, az MKP új elnöksége hatékony csapatként működik. A párt vezetősége és szakpolitikusai folyamatosan véleményezik és megoldásokat javasolnak a közösségünket érintő problémákra – így volt ez a közelmúltban pl. a közlekedési kétnyelvűség és  a kisiskolák helyzetével kapcsolatban. A regionális és az országos politika egyaránt fontos szerepet tölt be az MKP tevékenységében. Az MKP új elnöke Szlovákia magyarok által lakott járásainak többségét már felkereste, ezek a látogatások folyamatosak, minden járás sorra kerül. (on - fma)

Címkék: Menyhárt József ,