Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke ma reggel a párt pozsonyi központi irodájában tájékoztatott az augusztus 19-én, pénteken, Kolonban (Nyitrai járás) megrendezésre kerülő Szent István-napi ünnepségről.

Az ünnepség 18 órakor a helyi római katolikus templomban kezdődik, majd 19 órakor a szabadtéri színpadon folytatódik. Az ünnepi beszédet Menyhárt József mondja. „Emlékezni és a magyar szórványt erősíteni megyünk Kolonba. Azzal az üzenettel, hogy voltunk, vagyunk, leszünk! Szent István ünnepén is rámutatunk, milyen lehetőségei vannak a Zoborvidéknek, hogy megtartsa magyarságát. ” – mondta Menyhárt József, aki a nyitrai egyetem tanáraként is erős szálakkal kötődik a Zoborvidékhez. Mint mondta, a műsor összeállításánál a Felvidék kincsestárából válogattak. Fellép a Külhoni Magyarság-díjjal kitüntetett Dunaág Néptáncegyüttes, kíséri a Pántlika zenekar. Felvidéki dalokat énekel Korpás Éva. Az István, a király rockopera slágereit Vadkerti Imre adja elő. És lesz zoboraljai meglepetés is. (on)

i2