Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 168. évfordulójára emlékeztek 2016. március 14-én Nyárasdon.  A kultúrházban megtartott emlékezésen a magyar nemzet legdicsőbb harcosainak a helyi alapiskola diákjai, a nyugdíjasokból álló énekkar tagjai, valamint a felszólalók állítottak emléket. Az ünnepségre megtelt a kultúrház nézőtere. Presinszky Károly tanár, a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. Az alapiskola diákjai alkalomhoz illő műsoros összeállítást mutatattak be. A nyárasdi népdalkör tagjai forradalmi énekeket és katonadalokat énekeltek. A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Szabolcs Attila, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke, aki Bacsó László, Nyárasd község polgármesterének meghívására vett részt a rendezvényen.  Az ünnepi szónok beszédében kiemelte: „168 éve Pesten és Budán olyasmi történt, amitől leesett az álla a nagyvilágnak. A magyar ifjúság forradalmat csinált. De olyan forradalmat, amit nem látott a véres tomboláshoz szokott Európa. Vér nélküli forradalmat… 1848 márciusában a magyar fiatalok Székelyudvarhelytől Pozsonyig, Pesttől Munkácsig és szerte a Kárpát-hazában nagy döntést hoztak. Úgy határoztak: akár az életükről is lemondanak a szabadságért, a magyar hazáért. A szabadság a nyelvünk, a kultúránk és a családunk tisztelete, használata nélkül megszűnünk közösség lenni.”   Beszéde végén hangsúlyozta: „A múlt mindig üzen a jelennek. Üzeni a történelem vaskos tapasztalatait, amelyből jövő épülhet. Ma Európában nem halk üzenet, hanem kiáltó szó az 1848-49-es magyar szabadságharcosok áldozatának üzenete. Európa határait meg kell védenünk. Kultúránkat, nemzeteinket, keresztény gyökereinket, szabadságunkat, életformánkat óvnunk kell.”

Kiss Balázs, Magyarország pozsonyi nagykövetségének tanácsosa pedig felolvasta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a nemzeti ünnep alkalmából írt üzenetét. Az ünnepi műsor befejezéséül a résztvevők elénekelték a magyar himnuszt, majd a falu Fő terén felállított Petőfi-emlékműhöz vonultak, ahol virágokat és koszorúkat helyeztek el.

(bi)

Címkék: Nyárasd,