Az M1 televízió Ma délelőtt adásának stúdióvendége volt Berényi József, az MKP volt elnöke, aki értékelte a választások eredményét, és nyilatkozott az MKP előtt álló feladatokról is.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, miután a Magyar Közösség Pártja nem jutott a parlamentbe, Berényi József az elnökség ülésén lemondott pártelnöki tisztségéről. „A politikai kultúra így kívánja, június 11-én új elnököt választunk” – mondta Berényi, hozzátette, ő nem indul ezért az elnöki tisztségért, viszont továbbra is az MKP-elnökségén belül kívánja folytatni politikai tevékenységét.
A parlamenten kívül rekedést Berényi József a megosztottságban látja, amely még 2007-ben kezdődött, mikor Bugár Bélát leváltották pártelnöki tisztségéből. Ő ezt követően otthagyta az MKP-t és létrehozta a Most-Híd pártot. Berényi szerint Bugárban emiatt egyfajta személyes bosszú is van az MKP-val szemben. „Jó lenne már fátylat borítani a múltra. A megosztottság miatt sokan otthon maradtak. A Most-Híd sok magyar szavazatot veszített, de ezeket nem sikerült megszereznünk, nem tudtuk áthozni hozzánk a csalódottak szavazatát” – mondta Berényi József. Hozzátette, a Most-Hidat a szlovák szavazók bevitték a parlamentbe.
A jelenlegi szlovákiai politikai helyzet a magyarok szempontjából is nagyon rossz, hiszen visszajutott a törvényhozásba a Szlovák Nemzeti Párt, sőt, Kotleba pártja is bejutott. Ez utóbbi ugyan elsősorban a roma közösséget helyezi „célpontjába”, de a magyarok sem várhatnak semmi jót tőle. Ezzel szemben a 150 fős parlamentben mindössze hét magyar képviselőt juttatott be a Most-Híd, ennyi mandátummal nem lehet hatékonyan képviselni a Szlovákiában élő magyarság érdekeit. „Patthelyzet van, belső erők feszítik majd a kormánykoalíciót, előrehozott választásokra lehet számítani” – mondta.
Berényi József megköszönte az MKP-ra leadott több mint 100 ezer szavazatot. „Ez kötelez bennünket, folytatni kell a munkát, és folytatni is fogjuk – alázattal, tisztelettel.”– mondta Berényi József. (on)