Kedd délelőtt Komáromban folytatott tárgyalásokat Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki a megbeszélésekről Berényi József MKP-elnökkel közösen tájékoztatta a sajtót.

Berényi József elmondta, három tárgyalás van mögöttük. Az elsőt az MKP vezetőségével folytatta az államtitkár, a másikat a pedagógusszövetséggel, a harmadikat pedig Komárom városának vezetésével.  Berényi József Nagyszombat megye alelnökeként is részese volt a tárgyalásoknak. Áttekintették azokat az ingatlanértékesítési lehetőségeket, amelyek az itt élő magyarságot szolgálhatnák. Erre Magyarország már konkrét példaértékű vásárlásokat tett Királyhelmecen és Szepsiben, Komáromban lehetne a folytatás.

Az MKP vezetői több olyan témát felvetettek, melyekről a választópolgárokkal való találkozásuk során hallottak. Ide tartozik az M4-es televíziós sportcsatorna vételi lehetőségének javítása, ezzel kapcsolatban máris történtek pozitív lépések, néhány szlovákiai szolgáltató már felvette a műsorkínálatába. Szó volt arról is, hogy Magyarország a hadiárvák segítését jelenleg állampolgársághoz köti, felvetődött annak igénye, hogy ehhez a magyar igazolvány is elég legyen.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségénél Jókai Tibor elnökkel tárgyaltak a kisiskolák helyzetéről- „Nagyra értékeljük a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor azon kijelentését, hogy végszükség esetén Magyarország kész anyagi segítséget nyújtani a magyar iskolák fennmaradásához. Ennek különböző szakmai és jogi háttere van, ezekről is tárgyaltunk” – mondta Berényi József.  A városházán pedig elsősorban Komárom városa további fejlődésének lehetőségeiről volt szó. Ide tartozik a magas munkanélküliségi arány. Mint ismeretes, Szlovákiában 10-11 százalékos a munkanélküliség, Komáromban viszont 16 százalék, a város jó földrajzi fekvésének ellenére. A helyzet javítása érdekében különböző gazdasági együttműködési lehetőségeket vettek górcső alá a tárgyalófelek.

Potápi Árpád János hangsúlyozta, bízik abban, hogy a parlamenti választások után ismét lesz képviselete a felvidéki magyarságnak. „Továbbra is számítunk a Magyar Közösség Pártjával való együttműködésre” – mondta. A kisiskolákkal kapcsolatban elmondta, megmentésükért legtöbbet a szülők tehetnek, mégpedig úgy, hogy áprilisban magyar iskolába íratják gyermekeiket. Komárom városát támogatják azon törekvésében, hogy a felvidéki magyarság fővárosának szerepét betölthesse. „A kettészakított város csak együttműködve tud fejlődni” – mondta.

Stubendek László, Komárom polgármestere megköszönte Potápi Árpádnak és Berényi Józsefnek, hogy pozitívan állnak Komárom városa törekvéseinek segítéséhez. „Ez nem csak lehetőség, hanem óriási felelősség is.” – tette hozzá.

O.N.

 

Címkék: Berényi József ,