A Magyar Közösség Pártja aggodalmát fejezi ki a mintegy 900 nővér tiltakozása kapcsán kialakult helyzet miatt. Az elsőnek beadott felmondások ideje január végén lejár, és semmi jele annak, hogy amennyiben a nővérek valóban elhagyják munkahelyüket, a betegek ellátásában nem lesz fennakadás. Az egészségügyi miniszter nem a probléma megoldásán fáradozik, hanem jogi lehetőségeket keres azoknak a nővéreknek, akik hajlandók lennének visszavonni felmondásukat, ha nem félnének attól, hogy felmondásuk visszavonása esetén be kell fizetniük summás szolidaritási illetéket. A nővérek szélmalomharca már 2011-től folyik, és annak ellenére, hogy mindenki elismeri, hogy az egészségügyi dolgozók alulfizetettek és munkakörülményeik nem felelnek meg a modern egészségügyi ellátás feltételeinek, mégsem történt négy év alatt előrelépés. Az eperjesi kórházban a múlt héten több nővér beteget jelentett, aminek következtében a gyermekosztály bezárt és az intenzív osztály tartalékon működik, a sürgős eseteket a kassai kórház fogadja. A miniszter fenyegetőzése, hogy a felmondási idő letelte után a nővérek munka nélkül maradhatnak, csak a tárcavezető tehetetlenségét és tanácstalanságát bizonyítja. Ha a problémára nem találnak nagyon gyorsan megoldást, félő, hogy a kórházi ellátás egyes intézményekben februártól összeomlik.
A Magyar Közösség Pártja szolidaritásáról biztosítja a nővéreket és az egészségügyi dolgozókat, egyben felszólítja a szakminisztert, hogy kezdeményezze rendkívüli parlamenti ülés összehívását, hogy a négy éve húzódó problémára mielőbb megoldást találjanak. Felelőtlenségnek tartjuk, hogy a betegek ellátása és egészsége a miniszter és a kormány tétlensége miatt veszélybe kerüljön.
Németh Gabriella,
az MKP szociális és egészségügyi alelnöke