Mi a célod azzal, hogy indulsz a parlamenti választáson, mit szeretnél ezzel elérni?

Három fő célom van: a magyar ügyek hangsúlyossá tétele Pozsonyban, a fiatalok élethelyzetét érintő politika pozitív befolyásolása és a dél-szlovákiai régió képviselete a törvényhozásban.

A magyar közösség számára stratégiai fontosságú a fenntartható intézményrendszer oktatási, kulturális és önkormányzati szinten. Nem elég megakadályozni a romboló politikát, hanem egyértelműen a fejlődés útjára kell állni. Ehhez első lépésként a köztudatba kell kerülnie problémáinknak és a megoldási javaslatoknak. Ezekről a dolgokról nem elég csak kisközösségekben beszélni, ezt a témát napi szinten életben kell tartani a törvényhozásban, az államigazgatásban is.

Fiatalként egyik hangsúlyos célom korosztályom helyzetének javítása. Nemzedékünk természetes igénye, hogy esélyt kapjunk a teljes és boldog életre. Szeretnénk sikeresek lenni, érvényesülni, tapasztalatokat gyűjteni és barátokat szerezni, és egy nap ugyanezt a lehetőséget megadni a saját gyerekeinknek. Napjainkban viszont a 29 év alattiak 30 százaléka munkanélküli. A fiatalok nyugatra vándorlása a legfontosabb kihívás jövőnk szempontjából, a kormányzat mégsem tesz érdemi lépéseket a szülőföldre való visszatérés érdekében. A hazatérés függ az általános gazdasági helyzettől, de igenis tehetünk a folyamat elősegítése érdekében. Számos helyi és regionális jól működő programot ismerünk, amelyekből fel tudunk állítani egy működő stratégiát, és javítani tudjuk az otthoni elhelyezkedés esélyeit. Hogy csak néhány példát említsek: egyablakos ügyintézés, a munkalehetőségekről, állás- és képzési lehetőségekről folyamatosan tájékoztató honlap, külföldön szerzett képzettségek könnyített elismertetése, egy alap létrehozása, amely kezdőtőkét ad a visszatérőknek.

Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy lássuk a régiók közti különbségeket Szlovákiában. Ezeknek a különbségeknek fő oka a kormány szelektív hozzáállása az ország lakosaihoz. Dél-Szlovákiát rendszerszintűen zárják ki az országos méretű fejlesztésekből, az itteni régiókban rejlő lehetőségeket szándékosan véka alá rejtik. Be kell indítanunk azokat a gazdasági folyamatokat, amelyek élhetőbbé teszik ezt a régiót, és megalapozzák a társadalmi jólétet. Nem szabad megengednünk, hogy skanzenfalvakká alakuljanak a természeti kincsekben, termőföldben és tenni akaró emberekben oly gazdag dél-szlovákiai települések.

Miért éppen az MKP listáját választottad?

Azért döntöttem az MKP listáján történő indulás mellett, mert régiónkban ez az egyedüli párt, amelyik komolyan gondolja a Smer leváltását. Ezt egyértelműen kimondja, és nem folytat tojástáncot. A Smer 2012-ben erős felhatalmazást kapott a polgároktól, de ezt nem a bérből és fizetésből élő emberek javára fordította, hanem a baráti vállalkozásokat gazdagította. A kormány egyik legfájóbb intézkedése a kisebbségi magyar intézményrendszer rombolása volt, legyen szó a fenntarthatatlan finanszírozási rendszerről a kisiskolák számára, a vasúti kétnyelvűség szabotálásáról, vagy a magyar óraszám csökkentéséről az alapiskolákban. Az MKP az egyetlen párt, amely nyíltan felvállalja régiónk problémáit, és helyi szinten is érdemi munkát folytat a magyar közösségek érdekében.

Ha sikerül parlamenti mandátumot szerezned, mely területeken kívánsz elsődlegesen tevékenykedni?

Gyerekkorom óta közösségépítéssel foglalkozom, 15 éve aktívan részt veszek helyi, regionális és országos ifjúsági szervezetek munkájában. Ennek köszönhetően valós tapasztalataim vannak az emberek igényeit illetően, nem a valóságtól elrugaszkodott, kávéházi politizálásban nőttem fel. 2014-től önkormányzati képviselő vagyok, három szakterülettel foglalkozom kiemelten: ifjúság, közbiztonság, régiófejlesztés. Ezekben a témákban szeretnék szakmailag tovább fejlődni, és a megszerzett tudást a közös magyar érdekképviselethez hozzátenni.

Az ipolysági Zachar Pál, a Fiatal Függetlenek jelöltje az MKP listáján