Az 1956-os forradalom 59. évfordulójára emlékeztek 2015. október 23-án, pénteken Dunaszerdahelyen a Városi Hivatal mellett lévő 56-os emlékműnél. A megemlékezésen Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város főpolgármestere mondott ünnepi köszöntőt, aki üdvözölte a megjelent ünneplő közönséget, a városi önkormányzat képviselőit, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat képviselőit, a Magyar Közösség Pártjának képviselőit, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének képviselőjét, az egyházi méltóságokat, a társadalmi és civil szervezetek vezetőit, valamint a helyi iskolák pedagógusait és diákjait.
Az ünnepi köszöntő után Berényi József, az MKP országos elnöke mondott ünnepi beszédet. A szónok hangsúlyozta: Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. S bár a forradalom elbukott, a forradalmárok eszméi tovább élnek.
Az ünnepi beszéd elhangzása után a képviselők, a társadalmi szervezetek és a civil mozgalmak képviselői koszorúkat és virágokat helyeztek el az emlékműnél. Dunaszerdahely Város Önkormányzatának nevében Hájos Zoltán polgármester és Horváth Zoltán alpolgármester koszorúzott. A Magyar Közösség Pártja országos elnöksége nevében Berényi József és A.Szabó László helyezett el koszorút. Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége nevében Nagy László tanácsos koszorúzott. A Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi Járási Elnöksége nevében Menyhárt József helyezett el koszorút. A város alap- és középiskoláinak pedagógusai és diákjai virágokat helyeztek el az emlékműnél és mécseseket gyújtottak, majd ezt követően az ünneplő közönség elénekelte a magyar himnuszt.
Az ünnepi megemlékezés ezt követően a Városi Művelődési Központban folytatódott, ahol Senki nem sikolt a holtakért címmel a Rivalda Színház tagjai tartottak előadást.(bi)