A Magyar Közösség Pártja küldöttsége tegnap, október 8-án az Európai Parlament Kisebbségi Intergroup ülésén bemutatta A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei című dokumentumát.

A meghallgatás sikeres volt, a dokumentum bemutatását nagy érdeklődés kísérte, a szakmai vita tartalmas kérdés-felelet formájában folytatódott.

Berényi József, az MKP elnöke, a küldöttség vezetője elégedetten állapította meg, hogy a kiutazás nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati szempontból is fontos volt, hiszen ilyen fórumokon is el kell mondanunk a véleményünket, érveinket, hogy ne a megbélyegzés jusson nekünk osztályrészül, hanem a megértés, indokaink és igényeink elfogadása. „Mai megnyilatkozásunk egyik fő célja az volt, hogy elmondjuk: a területi önkormányzatiság nem radikális kérés, hanem a helyzet hozta ezt az igényt. Megmaradásunk a jelenlegi feltételek mellett nem biztosított Szlovákiában. Azt hiszem, Strasbourgban sikerült elmondanunk, hogy Nyugat-Európában számtalan helyen működik ilyen jellegű modell, és Szlovákiában is működhetne, ha meglenne rá a politikai akarat.”

Csáky Pál, az MKP EP-képviselője, a meghallgatás kezdeményezője szintén elégedettségének adott hangot: „A régebben szolgálatot teljesítő kollégáim azt mondják, ilyen még nem történt, hogy a felvidéki magyar közösség témájával ennyire átfogóan foglalkozott volna egy európai testület. Nagyon fontos, hogy az MKP önkormányzati koncepciója bekerült az európai körforgásba. Otthon természetesen politikai vonalon – a felvidéki magyar társadalom és a politikai partnerek felé – kell továbbvinni, az európai színtéren a polgári jogokkal és az emberi jogokkal foglalkozó bizottság elé kell majd beterjeszteni a dokumentumot.

Horony Ákos, az MKP jogi szakértője, a koncepció egyik kidolgozója elmondta, a jelenlegi rendszer nem biztosítja a kisebbségi közösségek számára azokat a jogköröket, amelyek a saját ügyeik intézésében való érdemi részvételt tennék lehetővé. „Meggyőződésünk, hogy nemzeti kisebbségünk hosszú távú fennmaradásának feltétele egy olyan intézményrendszer megteremtése, amely az állam közigazgatási rendszerébe szervesen beépülve tényegesen biztosítja a szükséges döntési jogokat saját ügyeinkben.”

Az MKP önkormányzati koncepciója az EU-s tagállamokban már régóta működő példákból és gyakorlati tapasztalataikból kiindulva vázol fel megoldási lehetőséget a szlovákiai helyzetre.