Augusztus 20-án, Szent István napján került sor Perbetén a Szent István-szobor ünnepélyes átadására a helyi római katolikus templom melletti Millennium-parkban. Az ünnepség az ünnepi szentmisével kezdődött a római katolikus templomban, melynek keretén belül sor került a kenyérszentelésre. A szentmise után az ünneplő tömeg átvonult a Millennium-parkba, ahol leleplezték és megszentelték a magánkezdeményezés eredményeképpen felállított Szent István-szobrot. A szobor alkotója Lebó Ferenc szobrászművész. Ünnepi beszédet Kovács-Csomor Endre, a szobor elkészíttetésének kezdeményezője mondott. A szobor semmiképpen sem valósult volna meg a falu szülöttje, Kovács-Csomor Zsolt nagylelkű támogatása nélkül.
Az ünnepségen fellépett az Árvalányhaj népdalkör. Az ünnepség koszorúzással ért véget, a Magyar Közösség Pártja nevében Domin István és Samu István országos és járási elnökségi tagok, Gyarmati Tihamér járási elnök, valamint Zsitva Norbert helyi elnök helyezte el a megemlékezés virágait. Ezután a régi katolikus iskola udvarán íjászat kezdődött a Szürke Farkas íjászcsoport közreműködésével, kézművesség, fotózás, színi előadás. Az ünnepség Slávik Bálint gitárkoncertjével ért véget. A szervező Perbete Község Önkormányzata, a Csemadok helyi alapszervezete és a Rákóczi Szövetség alapszervezete volt.

Címkék: Perbete,