Szombaton, 2015. augusztus 8-án, az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására Gyergyószentmiklóson tartott előadást Őry Péter, a Magyar Közösség Pártja önkormányzati és közigazgatási alelnöke.

Az előadás témája a szlovákiai magyar önkormányzatiság megvalósításának lehetősége volt. A közelmúlt eseményeinek bemutatását követően az MKP alelnöke bemutatta „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című programtervezetet. Őry Péter kifejtette, az önigazgatás megteremtéséhez az első és legfontosabb, hogy a közösségünk tagjai megértsék: az önigazgatás az egyetlen bevált módszer egy-egy őshonos nemzeti kisebbség megmaradására és gyarapodására. A megvalósíthatóság alapfeltétele pedig, hogy a politikumon kívül az érintett polgárok is az önigazgatási elképzelés mellé álljanak. A politikai pártnak és törekvéseinek ugyanis csak az adhat súlyt, reális kontúrokat, ha a közösség döntő hányadának támogatását megkapja.

1508emi