Pozsonyeperjesen a helyi sportszervezet és a Csemadok közös szervezésében rendezték meg a 10. Bográcsfesztivált. A nagy érdeklődés mellett zajló versengésbe összesen 11 csapat nevezett be, köztük a Magyar Közösség Pártjának helyi képviselői is. Különböző bográcsban főzhető ételekkel készültek az amatőr szakácsokból álló csapatok. Voltak, akik finom marhagulyást főztek, de készült itt pacalpörkölt, körömpörkölt, babgulyás és finom halászlé is. Az MKP csapata meglepően finom halászlét készített, amivel külön kiérdemelte a zsűri elismerését. Rigó Sándor, az MKP helyi szervezetének elnöke elmondta, fontos a faluközösség összetartása és az ilyen jellegű rendezvények épp ezt szolgálják. A főzőverseny kiértékelése után mulatós zene és retrobuli szórakoztatta a jelenlévőket. (bi)

Címkék: Pozsonyeperjes,