Rendhagyó taggyűlést tartott Zselízen a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete, melyen új elnököt is választottak.

Az önkormányzati választások óta még nem tartott taggyűlést a zselízi MKP-s helyi szervezet, így bőven akadt megbeszélnivaló. A gyűlés egyik fő témája az önkormányzati választások értékelése volt. Novemberben az MKP öt mandátumot szerzett, igaz ez négyre csökkent, miután Csicsman Dianát kinevezték városi elöljárónak. De az MKP soraiból került ki az alpolgármester is, Nagy Géza, illetve a polgármester is az MKP által támogatott jelölt, Juhász András lett. Mindez messze felülmúlja a többi párt vagy egyén szereplését a városban, mégsem lehet teljesen elégedett a magyar közösségi érdekképviselet, ugyanis a célul kitűzött többséget nem sikerült megszerezni a képviselő-testületben.

További programpontként Csenger Tibor megyei képviselő beszámolója a megyeszékhelyen folyó aktuális témákról tájékoztatott. Szólt a járást érintő útfelújításokról, a kulturális és sportbizottság támogatási rendszerének elbírálásáról, az iskolák támogatási és osztálynyitási rendszeréről, valamint az R7-es és R3-as gyorsforgalmi utak nyomvonala körül kialakult zavarokról. Elmondta, hogy bár csak tizenöten alkotják a frakciót, nagyon jó tárgyalási pozíciókat sikerült kialakítaniuk, ezért a déli régiók számára fontos ügyekben sikerült áttöréseket elérniük.

Ezután került sor a tisztújításra. Az MKP Alapszabályzata előírja, hogy ahol a párt 50%-kal rosszabbul szerepel az önkormányzati választásokon, mint az előző ciklusban, ott tisztújítást kell tartani. Zselízen ennek értelmében nem kellett így eljárni, mivel hasonló, sőt kicsivel még jobb eredmény is született, mint a legutóbbi választáson. Ennek ellenére az alapszervezetet tizedik éve irányító Haris Mária lemondott az elnöki posztról, mivel elmondása szerint időnként frissíteni kell. A leköszönő elnöknő kemény időszakban töltötte be tisztségét, amikor embert próbáló kihívásokkal nézett szembe az MKP. Ennek ellenére sikerült megőrizni a szervezet egységét és eredményeit.

A vezetőség a korábbi társalelnököt, Csonka Ákost jelölte a megüresedett poszt betöltésére, amit ellenjelölt nélkül, egyöntetűen meg is szavazott a tagság.

Csonka székfoglalójában köszönetet mondott mindazoknak, akik eddig kiálltak és tevékenyen dolgoztak a pártért, egyben felkért mindenkit, hogy ez a jövőben is így legyen, hisz csak egységesen, határozott irányvonallal lehet további sikereket elérni. Ebben továbbra is mindenki segítségére számítani fog. Előrevetítette, hogy bár egy nehéz időszakon van túl a párt és a helyi szervezet is, továbbra sem lehet tétlenkedni. Mint mondta, szeretné, ha az MKP visszanyerné régi fényét, és újra az őt megillető helyre kerülne vissza. Ennek érdekében, ahogy eddig, a jövőben is minden tőle telhetőt meg fog tenni. „Zselízen egyetlen párt működik szervezett keretek között, amit a kiegyensúlyozott eredmények is igazolnak. Minden adott ahhoz, hogy pártunk újra a legjelentősebb párt legyen Dél-Szlovákiában is. Országosan sorozatosan kitűnő eredményeket produkált az MKP, ezen az úton kell tovább haladnunk, ezzel a lendülettel kell tovább folytatnunk a munkát. Értékrendünkből, célkitűzéseinkből viszont nem szabad engednünk” – mondta a fiatal politikus, akit eddig a Via Nova Ifjúsági Csoportból lehetett ismerni.
ZSM

Címkék: Zselíz,