Évzáró taggyűlés Szentpéteren

A Magyar Közösség Pártja Szentpéteri Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Gyarmati Tihamér elnök, járási alelnök, megyei képviselő nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra. A helyi szervezet elnöke az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette, majd önkormányzati képviselőként megtartotta az önkormányzati beszámolót is. A gazdasági beszámolót Pintér Márta pénztáros tartotta. Az évzáró taggyűlés vendége volt Dolník Tibor járási elnökségi tag, aki beszámolt a Komáromi Járási Elnökség tevékenységéről. A vitában szó volt az elmúlt évben elért választási eredményekről, azon belül is a helyi önkormányzati választásokon elért eredményről, valamint a jelenlegi politikai helyzetről. A taggyűlés a határozat elfogadása után Gyarmati Tihamér elnök zárszavát követően kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Évzáró taggyűlés Bogyán

A Magyar Közösség Pártja Bogyai Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Antal Zsuzsanna elnök nyitott meg. A megnyitó után a helyi szervezet elnöke elnöki beszámolójában értékelte az elmúlt év történéseit, az elért választási eredményeket és felvázolta a helyi szervezet idei évi munkatervét. A gazdasági beszámolót Ravasz Ödön pénztáros terjesztette elő. Az évzáró taggyűlés vendége volt Petheő Attila járási elnök, megyei képviselő, aki beszámolt a Komáromi Járási Elnökség és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában szó volt a település történéseiről, valamint az aktuális politikai helyzetről. A határozat elfogadása után a taggyűlés Antal Zsuzsanna elnök zárszavával ért véget.

Évzáró taggyűlés Dunaradványon

A Magyar Közösség Pártja Dunaradványi Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Vörös Attila elnök nyitott meg. A megnyitó után került sor az elnöki, gazdasági és önkormányzati beszámolóra. A helyi szervezet elnöke beszámolójában az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette. A gazdasági beszámolót Kružliak Éva pénztáros, az önkormányzati beszámolót Chovan Irén és Vörös Attila önkormányzati képviselők tartották. A vitában szó volt az elmúlt évi választásokról: köztársasági elnöki, európai parlamenti és helyhatósági, valamint a jelenlegi politikai helyzetről. A legaprólékosabb vita a helyhatósági választások kapcsán alakult ki. A taggyűlés a határozat elfogadása után Vörös Attila elnök zárszavával ért véget.

150127_dunaradvany1 150127_dunaradvany2

Évzáró taggyűlés Megyercsen

Január 26-án megtartotta évzáró taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Megyercsi Helyi Szervezete, melyet Zsemlye Károly elnök nyitott meg. A megnyitó után került sor az elnöki, gazdasági és önkormányzati beszámolóra. Az elnöki beszámolóban a tagság tájékoztatást kapott az elmúlt év történéseiről, a településen elért választási eredményekről, majd megismerkedett az ez évi munkatervvel. A gazdasági beszámolót Farkas Adél pénztáros, majd az önkormányzati beszámolót Balogh Zoltán alpolgármester terjesztette elő. Az évzáró taggyűlés vendége volt Petheő Attila járási elnök, megyei képviselő, aki beszámolt a Komáromi Járási Elnökség és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában az aktuális politikai helyzetről és az elmúlt év eseményeinek megvitatásáról volt szó. A taggyűlés a határozat elfogadása után Zsemlye Károly elnök zárszava után kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Évzáró taggyűlés Vágfüzesen

A Magyar Közösség Pártja Vágfüzesi Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Šudák Ildikó elnök nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra: az elnöki, gazdasági, önkormányzati beszámolóra. A helyi szervezet elnöke az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette. A gazdasági beszámolót Bak Margit pénztáros, az önkormányzati beszámolót Czafrangó Boglárka, Ruhás Teréz, Bučai Attila, Varga László önkormányzati képviselők tartották. Az évzáró taggyűlés tisztújítással egybekötött taggyűlés volt, ahol megválasztásra került a helyi szervezet elnöksége a következő összetételben: elnök – Šudák Ildikó, alelnök – Varga László, gazdasági felelős – Bak Margit. A vitában a helyi szervezet részletesen elemezte a tavalyi évi helyhatósági választások eredményét. A taggyűlés a határozat elfogadása után Šudák Ildikó elnök zárszavát követően kötetlen beszélgetéssel ért véget.

150127_fuzes1 150127_fuzes2

Évzáró taggyűlés– Naszvadon

A Magyar Közösség Pártja Naszvadi Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáróval egybekötött tisztújító taggyűlését, melyet Becse Norbert elnök, járási elnökségi tag, megyei képviselő nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra: elnöki, gazdasági, önkormányzati. A helyi szervezet elnöke az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette. A gazdasági beszámolót Haris Zoltán pénztáros, az önkormányzati beszámolót a helyi képviselők tartották. Az évzáró taggyűlés tisztújítással egybekötött taggyűlés volt, ahol megválasztásra került a helyi szervezet elnöksége a következő összetételben: elnök – Becse Norbert, alelnök – Bencsik Csaba, gazdasági felelős – Mátyus Attila, elnökségi tag – Molnár Tibor. A taggyűlés vendége volt Petheő Attila járási elnök, megyei képviselő, aki beszámolt a Komáromi Járási Elnökség és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában szó volt az elmúlt évi választásokról és a jelenlegi politikai helyzetről. A taggyűlés a határozat elfogadása után Becse Norbert elnök zárszavával ért véget.

Évzáró taggyűlés Madaron

A Magyar Közösség Pártja Madari Helyi Szervezete január 26-án tartotta évzáróval egybekötött tisztújító taggyűlését, melyet Mácsodi Anna elnök nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra. A helyi szervezet elnöke az elmúlt év történéseit, az elért választási eredményeket és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette, majd önkormányzati beszámolójában tájékoztatott a helyi önkormányzat tevékenységéről. A gazdasági beszámolót Borsányi Júlia pénztáros tartotta. Az évzáró taggyűlés tisztújítással egybekötött taggyűlés volt, ahol megválasztásra került a helyi szervezet elnöksége a következő összetételben: elnök – Mácsodi Anna, alelnök – Szabó Gabriella, gazdasági felelős – Borsányi Júlia. Az évzáró taggyűlés vendége volt Dolník Tibor járási elnökségi tag, aki beszámolt a Komáromi Járási Elnökség tevékenységéről. A vitában szó volt az elmúlt évi választásokról: köztársasági elnöki, európai parlamenti és helyhatósági, valamint a jelenlegi politikai helyzetről és a település történéseiről. A taggyűlés a határozat elfogadása után Mácsodi Anna elnök zárszavával ért véget.

150127_madar1 150127_madar2

Címkék: Madar,