Mindenekelőtt mindazoknak, akik részt vettek az önkormányzati választásokon és jelöltjeinket választották, a Magyar Közösség Pártja nevében szeretnék bizalmukért és támogatásukért köszönetet mondani. Országos viszonylatban a pártjelöltek közül mind a polgármesterek rangsorában, mind a képviselők számát tekintve az MKP megszerezte a bronzérmet, a jól csengő harmadik helyezést.

Összesen 107 település élére választottak olyan polgármestert, aki az MKP színeiben, 214 település élére pedig olyat, aki az MKP támogatásával indult az önkormányzati választásokon.  Az MKP 1219 képviselőjelöltjét választották helyi önkormányzati képviselővé.  Pártunk tehát megtartotta pozícióit, befolyását a helyi önkormányzatokban, amit egyértelmű sikerként könyvelhetünk el. Polgármestereink és helyi képviselőink mandátumot kaptak a választóktól arra, hogy megtalálják a kihívásokra adandó válaszokat. Még erőteljesebben képviseljék polgártársaik érdekeit, vállalják fel régióink, szülőföldünk érdekérvényesítését. Minderre soha nem volt akkora szükség, mint a közeljövőben lesz. Elmondhatjuk: bátran, erélyesen vállaljuk a kihívásokat, megbirkózunk az előttünk álló feladatokkal!

Az egy éve lezajlott megyei választáson az MKP 38 képviselőjelöltjét választották megyei képviselővé az ország 18 déli, magyarok által lakott járásában. További két megyei képviselő az MKP megyei képviselőcsoportjaiban tevékenykedik.  Az öt déli megye közül háromban az MKP képviselőjét választották megyei alelnökké. Ugyanakkor a 18 déli járásában a jobboldali parlamenti pártok összesen 16 megyei képviselői mandátumot szereztek. Idén a márciusi köztársasági elnökválasztáson az MKP jelöltje, Bárdos Gyula a választóknak köszönhetően megszerezte a szavazatok 5,1 százalékát. A májusi európai parlamenti választáson az MKP megszerezte a voksok 6,53 százalékát.

Pusztán a választási eredményekre hagyatkozva az utóbbi bő egy évben lezajlott négy választás végeredménye minden esetben a parlamenti választási küszöb feletti eredményt hozott az MKP-nak. Tudom, a parlamenti választás mégis csak más. De leszögezhetjük: a választási eredmények bíztatóak az MKP számára a 2016-ban esedékes parlamenti választás előtt akkor is, ha az önkormányzati választásokat követően (különösen a komáromi eredményt figyelembe véve) a véleményt formálók legtöbbje egyre homályosabban látja az MKP és a Most-Híd közötti választási együttműködést. Az utóbbi szuperválasztási év eredményei azt mutatják, hogy az MKP a soron következő parlamenti választáson önállóan indulva is sikeres lehet. Ezt szeretnénk tudatosítani választóinkkal, hiszen a választási eredmények önmagukért beszélnek! Higgyenek nekünk, bízzanak az MKP-ban, közös erővel a választási eredmény 2016-ban is kedvező lesz! Közösségünk, régióink, szülőföldünk érdekében.

Farkas Iván, az MKP alelnöke

(Megjelent az Új Szó Lövészárok rovatában 2014. november 27-én)

Címkék: Farkas Iván ,