1410_csaky_kn

Október 24-én Komáromban, a Selye János Gimnázium aulájában az Európa a polgárokért című rendezvénysorozat keretén belül az Európai Parlamentről szóló előadást hallgathattak meg az érdeklődők. A rendezvény résztvevőit Andruskó Imre, a gimnázium igazgatója, valamint a szervezők nevében Petheő Attila köszöntötte. A rendezvény vendége volt Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője, aki az Európai Parlament tevékenységéről, összetételéről tartott előadást. Az előadás utáni vitába a jelenlévők aktívan bekapcsolódtak. A rendezvény szervezője a Prudentia Polgári Társulás volt.

Címkék: Komárom, Csáky Pál ,