Budapesten szeptember 19-én koszorúzással tisztelegtek Széchenyi István (1791-1860) életművének születésének 223. évfordulója alkalmából. Dobos László felvidéki írót a Széchenyi Társaság posztumusz díjjal méltatta.

Az ünnepségre a Duna-parton, a Magyar Tudományos Akadémia székháza előtti téren került sor. Itt áll Széchenyi István legnagyobb budapesti szobra. A Himnusz eléneklését követően Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára köszöntötte az emlékezőket, akik között számos felvidéki személy is volt.

Az első koszorút hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia képviselői helyezték el. Ezt követően számos további szervezet, köztük az Országos Széchényi Könyvtár, a Professzorok Batthyány Köre, a Széchenyi nevét viselő oktatási intézmények és a Széchenyi Társaság képviselői is. Duray Miklós, Pásztor István és Mézes Rudolf, a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) szervezet elnökségi tagjai, valamint Cservenka János, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja is koszorút helyeztek el a szobor talpazatánál. Tiszteletét tette a "legnagyobb magyar" emléke előtt Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnökségi tagja, valamint a SZAKC Budapesten tartott elnökségi ülésének résztvevői is. A szabadtéri megemlékezés kultúrműsorral és a Szózat felcsendülésével ért véget.

A Széchenyi Társaság 1988 óta rendez emlékünnepséget Széchenyi István születésnapjához, 1791. szeptember 21-éhez kapcsolódóan. A megemlékezés a Magyar Tudományos Akadémia épületében folytatódott. 1991 óta emlékérmeket is átadnak olyan személiségeknek, akik életműve méltó Széchenyi István hagyatékához. A Széchenyi Társaság díjait idén Csorba László történésznek, Horváth Attila jogtörténésznek, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesületnek és elnökének, Messik Miklósnak, valamint posztumusz Dobos László felvidéki írónak ítélték oda.

Dobos László érdemeit Cservenka János, a Széchenyi Társaság elnökségi tagja (ő alapította a hidaskürti magániskolát is) méltatta. "Dobos László igazi életműve maga az élete volt, ahogyan annak minden percét megélte. Barátai, tisztelői felnéztek rá, mert mindig a tisztesség, az igazság oldalára állt, magatartása példamutató volt, a lelke tiszta. Munkássága, helytállása mindannyiunk számára követendő kell, hogy legyen. Hálával tartozunk a jó Istennek, hogy ezt a remek férfiút a felvidéki magyarság szolgálatába állította. Hálával tartozunk és köszönetet mondunk hitvestársának, Éva asszonynak, hogy esküjéhez híven jóban, rosszban, egészségben, betegségben végig mellette állt, és segítette őt alkotó munkájában, komoly döntések meghozatalában. Számos elismerő díj után, a Széchenyi Társaság Dobos Lászlót az egyetemes magyarság szellemi felemelkedéséért folytatott alkotói munkássága elismeréséül a „Széchenyi Társaság Postumus Díja" kitüntetésben részesíti. - mondta beszédében Cservenka János. A díjat Dobos Éva, a díjazott özvegye vette át. (O.N.)