A 25. Bálványosi Szabadegyetemen Tusnádfürdőn A rész és az egész címmel pénteken nemzetpolitikai kerekasztal zajlott a határon túli magyar pártok elnökei, valamint Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Répás Zsuzsanna részvételével. Berényi József, az MKP elnöke mintegy negyedórás beszédében értékelte az elmúlt egy év történéseit a felvidéki magyar politizálás szemszögéből, külön kitérve a közelgő önkormányzati választások fontosságára.

Az alábbiakban a komáromi polgármester-választással kapcsolatos gondolatait közöljük.

(…)Egy pillanatra megállnék Komárommal kapcsolatban, és elnézést az erdélyiektől, ha ez érinti őket, de szeretnénk mindenáron elkerülni azt, hogy a marosvásárhelyi képlet megismétlődjön Komáromban. Azt szeretnénk, ha egy komoly magyar jelölt lenne. Aki ebben segíteni tud, az tegye ezt meg. Komáromban 60 százalék a magyarok aránya, 40 százalék a szlovákság aránya. Abban az esetben, ha itt nem sikerül megegyezni, ha nem egy komoly magyar jelölt lesz, hanem több, 3-4, ahogy ez volt négy évvel ezelőtt, akkor Komárom ugyanarra a sorsra jut, mint Marosvásárhely. Ezt szeretnénk elkerülni, hiszen nemzetpolitikai szempontból Komárom különösen fontos nemcsak a felvidéki magyarság szempontjából, hanem mindnyájunk szempontjából. Egy érzelmi kérdés, hiszen Klapka, Jókai városáról van szó.
Az eddigi választási eredmények azt mutatják, hogy Komáromban az MKP erősebb mint bármelyik más párt, ezért magunknak érezzük azt a jogot, hogy MKP jelölt legyen a polgármester. Közös polgármesterjelöltünk, de innentől kezdve nyitottak vagyunk, hogy a megegyezés megszülessen akár a Most-Híd vegyespárttal, akár másokkal, gondolva itt civilekre, hogy sikerre vigyük elképzelésünket. Minden segítséget szívesen veszünk. Bízom benne, hogy ha egy év múlva eljövök ide, akkor el tudom mondani, hogy ehhez a három sikeres választáshoz (megyei, államfőválasztás, EP) hozzá tudjuk sorolni a negyediket is. Hiszen az igazi komoly cél az, hogy 2016-ban a magyar politizálás visszakerüljön a szlovák parlamentbe, mert érezzük ennek jelentős hiányát."

IFrame

Tusnádfürdő, 2014. július 25.

Forrás: Körkép