Finisel a II. Martosi Szabadegyetem programja, mondta pozsonyi sajtótájékoztatóján Gubík László, a nyári rendezvényt szervező Via Nova ICS elnöke.

„Tavaly merész kijelentésnek tűnt, hogy hagyományt szeretnénk teremteni. Most úgy látjuk,  másodszor is sikerül megszerveznünk egy olyan nyári szabadegyetemet, melyre az egész felvidéki magyarság büszke lehet.” – fogalmazott Gubík László.

Négyről ötnaposra bővült a Feszty Árpád Művelődési Parkban megrendezésre kerülő szabadegyetem időtartama, az idén július 9-13 között valósul meg. A fesztivál zenei programjának néhány fellépője már korábban ismert volt (köztük a Tankcsapda, a Muzsikás, Vadkerti Imre, Rómeó Vérzik, az Ismerős Arcok, Klinika, Maddogx, Zsapka Emmer duó, Kicsi Hang, História). Újabb fellépők nevei vált ismertté. A nulladik napon (szerda, július 9.) színpadra lép a Budapest Bár, csütörtökön Caramel Molnár Ferenc, pénteken az idei Eurovízió magyar sztárja, Kállay-Saunders András, szombaton Geszti Péter új csapata ,a Gringó Sztár, valamint a Benkó Dixiland Band, vasárnap pedig az Örökség.

„Arra törekszünk, hogy a családi, baráti hangulat maradjon. Egy nappal hosszabb lesz a tavalyinál. A szervezők tudatosítják, hogy a futball világbajnokság hajrájának mérkőzéseit a szabadegyetem időpontjára esnek, ezért gondoskodnak arról, hogy a focirajongók semmiről se maradjanak le. Az előadások, viták és kerekasztal-beszélgetések három helyszínen zajlanak. A kulturális programok sokszínűek lesznek, a gyermekektől kezdve az idősebb generációkig mindenki találhat számára vonzó programot.” – mondta Gubík. Örömmel tájékoztatott arról, hogy a rendezvényt nagy sajtóérdeklődés kíséri, a Szabadegyetemnek máris több médiapartnere van.

A sajtótájékoztatón Tóth Lívia, a Körkép portál képviseletében elmondta, hogy ismét sátrat állítanak Martoson, melynek több ismert közéleti személy lesz a vendége. Wiedermann  Béla, a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának alelnöke elmondta, társzervezőként segítik a martosi rendezvény lebonyolítását.

A közéleti programok között bemutatják a Felvidék/Dél-Szlovákia gazdasági és régiófejlesztési tervét, a Baross Gábor Tervet, lesz vita az önrendelkezési törekvések lehetőségeiről, nemzetpolitikai kerekasztal, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek Esterházy János gróf emlékének ápolására. A rendezvény fővédnöke ismét Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke lesz. A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Berényi József is a Martosi Szabadegyetem vendége lesz.
A rendezvény fő támogatója a MOL, a napijegyek 7 euróba kerülnek, az ötnapos jegy 25 euróba kerül. A szabadegyetem honlapja a www.martfeszt.sk címen érhető el.

Felvidék.ma, O.N.

Címkék: Kultúra, Martfeszt