A párkányi kultúrházban tartotta kampányzáróját az európai parlamenti választásokra a Magyar Közösség Pártja. Telt ház várta az érdeklődőket, megjelent valamennyi EP-jelölt, fellépett a Magyar Állami Népi Együttes. A résztvevőket Benkő Géza színművész, Szigeti László MKP járási elnök és Berényi József országos elnök köszöntötte.

Berényi József beszédében rámutatott: "Gyakran mondják, hogy elbántak velünk a 20. században, Trianon óta mennyire szét vagyunk szórva. Épp ezért becsüljük meg azt, hogy van egyetlen egy intézmény, ahol a Kárpát-medence meghatározó magyarsága szabad választások során együtt lehet. Ez pedig az Európai Parlament."
Ezt követően bemutatkozott a választásokon 29-es számmal induló MKP valamennyi jelöltje.

Farkas Iván beszédében hangsúlyozta: "Történelmi lehetőség előtt állunk, hiszen az Európai Néppárt, amelynek az MKP immár 15 éve tagja, elsőként tűzte zászlajára és tűzte választási programjába - akárcsak az MKP - a számbeli kisebbségben élő őshonos közösségek érdekképviseletét." Elmondta, gazdasági szempontból is nagy jelentősége van az Európai Parlamentnek. "Régiónk adottságaira kell építenünk, állítsuk talpra a mezőgazdaságot, élesszük újra az élelmiszeripart és változtassuk meg a támogatások rendszerét úgy, hogy a régiónkban élő gazdákat ne érje hátrányos megkülönböztetés."

Csáky Pál emlékeztetett arra, hogy mi magyarok ezerszáz éve gazdagítjuk Európa kultúráját. "Itt kérünk jövőt magunknak. Változtassuk meg Európát! Mondjuk el Brüsszelben, mi az ami nekünk fontos, ami fáj, és mi az, amit szeretnénk. Mutassuk meg, hogy vállaljuk, akarjuk és merjük a magyar jövőt a szülőföldünkön!"

Az est második részében fergeteges produkciót adott a Magyar Állami Népi Együttes. A hangulaton még az sem tudott rontani, hogy a párkányi kultúrházban "kiesett" a villany. A művészek élő zene mellett, rögtönzött megvilágítási körülmények között adták tanúbizonyságukat tudásuknak, a közönség vastapsától kísérve.

A 29-es lista jelöltjei: 1. Csáky Pál (Pozsony), 2. Farkas Iván (Muzsla), 3. Horony Ákos (Dunaszerdahely), 4. Domin István (Izsa), 5. Agócs Gergely (Királyrév), 6. Nagy Dávid (Kolta), 7. Klenovics Gábor (Szenc), 8. Gergely Papp Adrianna (Debrőd), 9. Foglár Gábor (Almágy), 10. Ilko Zoltán (Lelesz), 11. Ondová Reiter Flóra (Kassa), 12. Matuszny Katalin (Pozsony), 13. Králik Róbert (Komárom).