Május 7-11 között került sor a németországi Flensburgban és a dániai Sonderborgban az európai nemzeti-etnikai kisebbségek legnagyobb kongresszusára. A németországi dán, a dániai német kisebbségek, illetve az Európai Kisebbségek Föderális Uniója (FUEN) által megszervezett összejövetelen a Magyar Közösség Pártja a FUEN tagjaként vett részt.
A harminc országból összegyűlt több mint kétszázötven résztvevő részletekbe menően ismerkedhetett meg a zaklatott múltú dán-német határövezet kisebbségeinek mára példaértékűvé vált helyzetével, együttélésével. A közelgő európai parlamenti választások kapcsán bemutatásra került az a FUEN által kidolgozott célrendszer-gyűjtemény, amely az európai parlamenti választásokon induló pártok számára fogalmaz meg ajánlásokat. Ezzel összefüggésben a kongresszus megtárgyalta az uniós kisebbségvédelem jogi alapjainak létrehozását megcélzó európai polgári kezdeményezés továbbvitelével kapcsolatos teendőket. A FUEN által benyújtott kezdeményezést az Európai Bizottság tavaly szeptemberben elutasította. A FUEN európai bírósági fórumra viszi az ügyet. A bírósági beadvány sikeressége esetén Szlovákiában a Magyar Közösség Pártja végzi majd azt az aláírásgyűjtési akciót, amelynek keretében uniós szinten legalább egymillió aláírást kell majd összegyűjteni. A kongresszuson a németországi Schleswig-Holstein tartomány miniszterelnöke, Thorsten Abig imertette javaslatát, miszerint az Európai Bizottságnak a nemzeti kisebbségek érdekeinek képviseletére külön biztosi pozíciót kellene létrehoznia. A kongresszus különös figyelmet szentelt a kiélezett ukrajnai politikai helyzet kisebbségi jogi vonatkozásaira, ezen belül a kárpátaljai magyarság bizonytalan helyzetére.
A Magyar Közösség Pártja képviselői a kongresszuson külön megbeszélést folytattak a magyarországi szlovákok képviselőivel, akikkel kölcsönös kapcsolataik érdemi megerősítéséről állapodtak meg.
Hans Heinrich Hansen (FUEN-elnök) Berényi Józseffel
Hartmut Koschyk (német kisebbségügyi kormánybiztos, Bundestag-képviselő) Berényi Józseffel
Horváth Endre (a magyarországi Országos Szlovák Önkormányzat hivatalvezetője) Berényi Józseffel
FUEN-kongresszus, Sondenborg (Észak-Schleswig, Dánia)