Dunaszerdahelyen találkozott csütörtökön Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke. A találkozón részt vett Szigeti László, az MKP OT elnöke és Winkler Gyula EP-képviselő is.

Elsősorban az európai polgári kezdeményezésről tárgyalt a két elnök. Kelemen Hunor január 14-én Dél-Tirolban együttműködési megállapodást írt alá a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról Richard Theinerrel, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnökével és Hans Heinrich Hansennel, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökével. Az alapítók megállapodtak abban, hogy keretszabályozási csomagot készítenek elő az európai nemzetiségek védelméért (angol rövidítése: Minority SafePack), amelyet csatolnak a kisebbségi állampolgári kezdeményezés szövegéhez.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik partnerként a Magyar Közösség Pártja, mert ahogyan a felek fogalmaztak, ez a kezdeményezés az elmúlt ötven esztendő legfontosabb kisebbségi törekvése Európában. Kelemen Hunor elmondta: „A keretszabályozási csomag olyan lehetőséget jelent, amely ráirányítja az európai uniós intézmények és a többségi társadalmak figyelmét a kisebbségi kérdésre. Olyan javaslatcsomagot alkotunk, amely kitér az európai uniós jog minél több területére, és amelyben valamennyi kisebbségi szervezet megtalálja a számára fontos előírásokat. A csomag a következő egy-két évtizedre meghatározóan tartalmazza majd az európai kisebbségvédelem alaptételeit”.

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a Magyar Közösség Pártja által kifejezett szolidaritásért a székely zászló ügyében. Március 1-jén a dunaszerdahelyi városházára a polgármester, a civil szervezetek és az MKP elnöke közösen tűzték ki a székely zászlót, ezzel is hangsúlyozva a szolidaritás kifejezésének fontosságát. Berényi József akkor hangsúlyozta: „Fontos, hogy szolidaritást vállaljunk a további határon túl élő magyar közösségekkel. Nekünk is jólesett, amikor például a nyelvtörvény ügyében Erdélyben is aláírásokat gyűjtöttek, anélkül, hogy erre kértük volna őket. Jólesett még akkor is, ha jogi értelemben nem volt jelentősége”. Kelemen Hunor elmondta, a Magyar Közösség Pártjának szolidaritása nagyon fontos az erdélyi magyarok számára, hiszen ismételten azt bizonyítja ez a gesztus, hogy a nemzeti érdek átível a határokon, és közös érdekünk, hogy egymást segítsük és cselekedjünk az összmagyarság ügyeiért.

2013. március 7.