94 évvel ezelőtt, 1919. február 12-én Pozsonyban elsősorban német és magyar demonstrálók többezres tömegébe lőttek az egykori Vásár téren, a mai Szlovák Nemzeti Felkelés terén a csehszlovák legionáriusok. A sortűznek nyolc halálos áldozata, huszonhárom súlyos és több száz könnyű sérültje volt. Az áldozatok: Heringes Ferenc 37 éves szabómester, Luntzer Gusztáv 19 éves munkás, Kováts György 28 éves hadirokkant, Kubesch Vilmos 17 éves szakiskolai tanuló, Soós Angéla 37 éves városi alkalmazott, Albrecht Károly 21 éves tengerész, Záborszky Gyula 32 éves hivatalnok A meggyilkoltak temetésén Hubert Károly 14 éves fiút fejbe lőtték. Az eseményekről a következő linkek alatt olvashatnak bővebben:
http://www.foruminst.sk/documents/1/2.pdf
http://tortenelemportal.hu/2010/02/a-verbe-fojtott-1919-es-pozsonyi-nep…
A Magyar Közösség Pártja fontosnak tartja, hogy a többi európai nemzethez hasonlóan mi se feledkezzünk meg az állami hatalom erőszakossága következtében elhunyt magyar, és velük együtt fellépő más származású áldozatokról. A 20. századi közép-európai hatalomváltások távolról sem voltak erőszakmentesek. Közös felelősségünk, hogy mi is megemlékezzünk azon nemzettársainkról, akik életüket áldozták elveikért.
Tisztelet emléküknek!
Berényi József,
az MKP elnöke
Pozsony, 2013. február 12.