Vannak az ember életében olyan kérdések, amelyekre talán sosem kapja meg a választ, vagy csak sejti, de teljes bizonysággal sohasem állapítja meg az igazságot. A dunaszerdahelyi szurkolók életében 2008. november 1-je, az emlékezetes DAC-Slovan bajnoki mérkőzés is egy ilyen örökös „Miért?” marad.

Mert a választ mi, szurkolók, tudjuk, csak az államhatalom nem fogja sohasem kimondani az igazságot! Már négy éve történt a brutális rendőrattak, amikor Dunaszerdahelyen a DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen megtörtént a felvidéki magyarok megfélemlítésére tett első lépés egy sporteseményen.
A mindig is presztízsmérkőzést vívó két csapat találkozott aznap, 2008. november 1-jén a Csallóköz szívében. A feszült hangulatot csak fokozta, hogy a várost szinte megszállták a rendőrség különleges alakulatai, szinte ostromállapot uralkodott a városban. És akkor a magyarországi szurkolók ellenőrzéséről és zaklatásáról még nem is szóltunk! A pozsonyiak szurkolótábora már a mérkőzés elején, a bemelegítéskor különböző pirotechnikai eszközöket dobott be a pályára, de a mérkőzés alatt is. Majd elérkezett a 17. Perc, és a szlovák rohamrendőrök csuklyában, gumibottal és viperával benyomultak a hazaiak szektorába, ahol válogatás nélkül ütöttek mindenkit. A legsúlyosabb áldozat a 18 éves Lengyel Krisztián volt, aki élete első mérkőzésére érkezett. Őt éleszteni kellett, majd mentőhelikopter szállította Pozsonyba. A rendőrség természetesen indokoltnak nevezte a beavatkozást, sőt a helyszínen tartózkodó Dušan Čaplovič is, aki az akkori kormány kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettese volt.

Négy éve minden évben eljön a nap, amikor a szurkolók megemlékeznek a brutális rendőrattakról. És Velük együtt a csallóközi kisközségben emlékezik Lengyel Krisztián is családja körében. Számára szinte egy második, új élet kezdődött a rendőri beavatkozás után. Kárpótlást, bocsánatkérést azóta sem kapott a szlovák államtól. Elsőként magyarországi politikusok siettek segítségére és érdeklődtek hogyléte iránt. A későbbiekben is megmaradt ez a kapcsolat. A DAC-szurkolók sem voltak restek, és azonnal összefogtak, gyűjtést szerveztek Krisztián részére. Azóta Magyarországon gyógykezelésen vett részt, de elfeledni sosem fogja a történteket. Akaratereje és tartása viszont példaértékű mindannyiunk számára, hiszen az életet választotta az akkor kilátástalan helyzetből is.
Négy éve emlékezünk arra a fekete betűs napra, Mindenszentek ünnepe volt. Senki nem gondolta, hogy ennyire szálka a DAC-szurkoló az állam szemében. Azóta megtanultuk és megjegyeztük azt a fekete betűs napot és szívünkben hordozzuk az üzenetét: Emlékezz, magyar, és ne feledd, mit tettek veled!
Különösen elszomorító az a tény is, hogy a szurkolókat a rendőri támadás után bűnözőként titulálták, bárhová is kísérték el csapatukat. Betiltották a magyar zászlókat a stadionokban, még a „Felvidék” felirattal ellátott zászlót is több stadionból kitiltották. Megbélyegeztek bennünket, de előtte a sikeres terv megvalósítása után állami nyomatékot is adtak az egész cirkusznak.
Összeszorul az ember gyomra, ha a mérkőzésre gondol, hiszen a 17. perc után már nem a sporté volt a főszerep, hanem valami másé. Valami ördögi, valami alantos tetté, amelyet csak nagyon gonosz emberek találhattak ki…
Ugye ma sem látta egyikünk sem azokat a bizonyos felvételeket, amelyeket az akkori és a jelenlegi belügyminiszter, Robert Kaliňák emlegetett? Ahogy akkor nem mutatták be, úgy soha nem is fogjuk azokat látni, mivel nyugodtan kijelenthetjük: Nem léteznek!
Több szakértő, szakember megszólalt már az ügyben és elmondta véleményét a történtekkel kapcsolatban. Mi, felvidéki magyar szurkolók, és hozzánk csatlakozva az akkor példaértékű egységet megtestesítő magyar szurkoló családok is csak egyet kérdeznek: Miért?

Nemrégiben az egyik idegenbeli mérkőzésről hazajövet Dušan Čaplovič éppen ott állt meg a benzinkútnál, ahol a DAC-szurkolók. Miután kérdőre vonták, csak alantasan mosolygott, és másra hárította a felelősséget. Nos, amíg ilyen politikusok döntenek rólunk abban a bizonyos pozsonyi törvényhozásban, addig az igazság keresése a történtek kapcsán a jól ismert magyar mondással jellemezhető: Meghalt Mátyás, oda az igazság!
Ebben az évben is megemlékeztünk november elsejéről, és amíg leszünk, addig mindig is emlékeztetni fogjuk a mindenkori államhatalmat és saját nemzeti közösségünket is a brutális rendőrattakra, az előre eltervezett megfélemlítő akcióra, a magyarok elleni fellépésre!

És emlékezzünk majd erre a tragikus sporteseményre máskor is, és adjunk hálát az Istennek, hogy nem követelt halálos áldozatot a szlovák rendőrök rohama!

Karaffa Attila