Knut Vollebaek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nemzeti kisebbségi főbiztosa Pozsonyban tájékozódott a kisebbségek helyzetéről. Felkereste az MKP székházát is.

Vollebaek elé került az állampolgárság ás a szlovák kormány által leminősítésre jelölt Selye János Egyetem ügye is, valamint a szeptember 24-én aláírt szlovákiai magyarok alapdokumentum is.

Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke Vollebaek látogatását követően elmondta, hogy hat témakörrel kapcsolatban tájékoztatták a főbiztost. Ismertették a 2011-es népszámlálási eredményeket, az MKP rámutatott, hogy a magyarság fogyása nem magyarázható azzal, hogy más helyeken is van népességcsökkenés, ugyanis nem csak számbelileg fogyatkozott a felvidéki magyarság, hanem az arányszáma is erősen csökkent. A Selye János Egyetemmel kapcsolatban az MKP annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy új egyetemet megilletett volna néhány év türelmi idő arra, hogy valamennyi akkreditációs feltételnek megfeleljen - ez csak a kormány jóindulatán múlik. A kisebbségügy nyelvtörvénynek azt a változatát, amit még a kormány elfogadott, az MKP még szintén támogatta, ám a parlamentben módosított változásokkal már nem elfogadható. Vollebaek elmondta, hogy a kormánynál tett látogatása során Malina Hedviggel kapcsolatban most nem érdeklődött, de éberen figyeli a vele kapcsolatos híreket. Az MKP is tájékoztatja a főbiztost az új fejleményekről. Berényi József és Bárdos Gyula átadták Vollebaeknak az szlovákiai magyar alapdokumentum angol fordítását. "Csak tőlünk kapta meg, pedig az MKP előtt a Most-Hídban is járt. Mi ezt követően is mindenkinek átadjuk, akivel eszmecserét folytatunk a szlovákiai magyarság az a helyzetéről. Komolyan vesszük ezt a dokumentumot, és az együttműködést csak olyan alapon tudjuk elképzelni, ha a partnerek is komolyan veszik az alapdokumentumban foglaltakat" - nyomatékosította Berény József, aki elmondta azt is, hogy Vollebaek látogatását követően bár nem sokkal, de egy hajszállal már bizakodóbb a szlovákiai magyarság kilátásait illetően. (Felvidék.ma ON)