Mészáros Anikó

Kedves Választópolgár!

Mészáros Anikó vagyok, 40 éves, jogász, közgazdász. Mátyusföldről, Jókáról származom, jelenleg Brüsszelben élek kislányommal és férjemmel.

Az Európai Unió már diákkoromban érdeklődésem középpontjába került. Tudni akartam, hogyan működik a sok európai országot magába foglaló gazdasági, politikai gépezet. A témák közül elsősorban az alapvető emberi jogok érdekeltek a leginkább. Ezen belül is a kisebbségvédelem európai dimenziója. Főiskolai közgazdász diplomát Győrben, jogász diplomát pedig a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem. Doktori munkám keretében jelenleg is az uniós polgárság és a kisebbségvédelem közötti kapcsolatot kutatom a budapesti német nyelvű Andrássy Gyula Egyetemen. A német nyelv mellett, folyékonyan beszélek angolul és franciául.

15 évvel ezelőtt, Szlovákia uniós csatlakozását követően friss diplomásként kerültem Brüsszelbe, ahol az elmúlt évek során dolgoztam a Magyar Országos Közjegyzői Kamara brüsszeli képviseleti irodájának vezetőjeként, illetve a Magyar Közösség Pártja EP-képviselőinek, Bauer Editnek, Mészáros Alajosnak és Csáky Pálnak parlamenti asszisztenseként. Parlamenti tevékenységem keretében többek között részt vettem a Benes-dekrétumok mai joghatásaira rámutató európai parlamenti jogi bizottsági vélemény elkészítésében; az őshonos kisebbségek új, átfogó uniós védelmét szorgalmazó parlamenti állásfoglalás megszövegezésében; együttműködtem a kisebbségi frakcióközi munkacsoport két mandátumzáró nyilatkozatának megfogalmazásában, valamint foglalkoztam a felvidéki, erdélyi magyarokat érintő petíciókkal. 

Ami máig nem változott: felvidékiként gondolkodom, dolgozom, és érzek, legyek bármilyen messze is épp az otthonomtól.

Az elmúlt évek során tapasztaltam, mennyire fontos, hogy megfelelő képviseletünk legyen Brüsszelben, az Európai Parlamentben. Előrelépés történt az európai kisebbségvédelem terén, felvidéki petíciók kerültek megtárgyalásra, a kárpótlások ügye is uniós kérdéssé vált, bevésődtünk az európai köztudatba. Ha nem vagyunk jelen a politikai színtéren, nem tudnak rólunk, a döntések - akár rólunk is - nélkülünk születhetnek meg.

A május 25-i európai parlamenti választás Európa jövőjének szempontjából mérföldkő lesz.Nem kevesebbről döntünk, mint arról, milyen Európában szeretnénk élni. Az MKP által meghirdetett választási program egyértelműen hitet tesz egy olyan Európa mellett, amelyet továbbra is az otthonunknak érezhetünk.

A program célkitűzéseivel azonosulva, olyan Európát szeretnék, és annak megvalósítása érdekében kívánok tenni,

ahol mindannyian biztonságban érezhetjük magunkat; 

amely a gyakorlatban is minden polgárt egyenlőnek tekint, és ahol nincs megkülönböztetés a jogainkat illetően Kelet és Nyugat között;

ahol az őshonos, nemzeti kisebbségek jogait átfogó uniós védelmi rendszer garantálja;

ahol a család és a keresztény értékrend a közösség és társadalom alapja;

ahol akadályok nélkül, szabadon élhetünk, utazhatunk, tanulhatunk, és dolgozhatunk;

ahol minden fiatal azonos eséllyel indul az életbe;

ahol fontos a régiók szerepe, ahol a felvidéki vállalkozókat és gazdákat megbecsülik és elősegítik tisztességes boldogulásukat;

amely segít megóvni környezetünket és megoldásokat talál az éghajlatváltozás kihívásaira.

 

 

 

 

 

 

Profile picture for user Mészáros Anikó
Születési időpont
1978
Foglalkozása
EP-képviselői tanácsadó, Európai uniós jogász

Hírek

2019. május. 3.
A Magyar Közösség Pártja május 3-án, Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatót tartott, ahol a párt európai parlamenti választási célkitűzéseiről és a vál
2019. február. 9.
Az MKP Országos Tanácsa ma pozsonyi ülésén döntött az idei európai parlamenti választások képviselőjelöltjeiről is.