Június 28-án Komáromban, a Szent András templomban országos tanévzárót tartottak a szlovákiai magyar katolikus egyházi iskolák. A hálaadó szentmisét Ft. Zsidó János esperes-plébános és Ft.
Marcelházán június 23. – 24-én tartottak falunapot. Az első napon a kultúrház kisgalériájában került sor a Találkozás a múlttal című kiállítás megnyitójára, a focipályán pedig a Marcelháza - Gát Önkormányzata labdarúgó mérkőzésre.
Csallóközaranyoson június 23. – 24-én tartottak falunapot. A nyitónapon került sor a közösségi ház átadására, valamint a helyi értékeket bemutató kiállítás megnyitójára a kultúrházban.
Perbetén június 23. – 25. között tartottak falunapot. Az első napon kiállítások megnyitókra került sor, majd este a kultúrházban a Tündérvirágok színjátszó csoport előadásában a Rómeó és Júlia című musical volt látható.
Idén második alkalommal szervezték meg június 24-én Gútán a Kattancs Fesztivált a helyi vízi malomnál. A fesztiválon tizenkét csapat dagasztotta a tésztát.
Az Érsekújvári járásban tevékenykedő Pro Unitas Polgári Társulás azzal a céllal alakult meg, hogy tanulmányi utakat, kirándulásokat szervezzen azon felvidéki magyaroknak, akik szívesen bebarangolnak más magyarlakta területeket és ismerkednek meg é
Június 16-án és 17-én falunapokat tartottak Csicsón. A falunap első napján koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak az I. és II. világháborúban elesettekről a temetőben.