Dunaszerdahely, 2018. június 23.

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa büszkén tekint visszafelé, hiszen szinte napra pontosan 20 éve, 1998. június 21-én tartotta alakuló közgyűlését a Magyar Koalíció Pártja, amely a rendszerváltást követően az első egységes magyar politikai érdekképviseleti szerv, tevékenységének köszönhetően is sikerült elősegíteni Szlovákia euroatlanti csatlakozását. Az MKP immár 20 éve az önálló magyar politikai érdekképviselet letéteményese, ami a párt működésének és irányultságának egyik alappillére.

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa a 2018-as év kiemelt feladatának tartja az őszi önkormányzati választások során az olyan helyi érdekképviseletek biztosítását, amelyek a magyar közösségek megmaradását helyezik előtérbe.

A köztársaságielnök-választásról, illetve a jelöléssel kapcsolatos kérdésekről az MKP 2018. szeptember 29-i országos kongresszusa dönt, amelyre majd Dunaszerdahelyen kerül sor.

Az MKP OT ismételten figyelmezteti a szlovák kormányt, hogy a szlovákiai agráriumban és az élelmiszeriparban kialakult kedvezőtlen termelési feltételek és viszonyok kialakulásáért felelősséget kell vállalnia, és nem ignorálhatja tovább a gazdálkodók és termelők jogos követeléseit, akik immár a termőföldért és megélhetésükért is küzdenek.

Az MKP OT felszólítja a Szlovák Köztársaság Kormányát, hogy haladéktalanul biztosítsa a közmédia működését szabályzó törvény értelmében a nemzetiségi arányoknak megfelelő kisebbségi nyelvű tévésugárzást.

A Magyar Közösség Pártja felszólítja a kormányt, hogy felelősségteljesen álljon hozzá az új ambuláns ügyeleti központok létrehozása körül kialakult problémák megoldásához. Megkülönböztetett figyelemmel kísérjük a tervezett dél-szlovákiai központok alakulását, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberek 50-70 km-t utazzanak az orvosi ellátás okán.

A kormány ad hoc szociális intézkedéseit visszautasítjuk, az újabb, populista indíttatású szociális csomag nem hoz rendszerszerű megoldást, csupán - a máig kivizsgálatlan, tragikus kettős gyilkosság óta – a rohamosan csökkenő pártpreferenciák növelésére szolgál.

A SMER-nek a nyugdíjkorhatár befagyasztására irányuló javaslatait az MKP komolytalannak tartja, az ilyen súlyos horderejű döntést nem lehet egymás túllicitálásával meghozni, és csupán szavazatszerzésre használni.

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa megelégedéssel nyugtázza, hogy az MKP törekvései az Ipoly-hidak ügyében révbe érhetnek. Hiszen az Interreg Program támogatásával hamarosan elkezdődhet a Helemba-Ipolydamásd, az Ipolyhídvég-Drégelypalánk, valamint az Ipolyvarbó-Őrhalom közötti hidak építése.

A közelmúltban bemutatott nemzeti oktatási és nevelési terv célkitűzései, noha pozitív irányúak, alapvető garanciák hiányában nehezen megvalósíthatók. A pedagógusok társadalmi megbecsülése, illetve a bérek jelentős mértékű növelése módosíthatna a szakma és iskoláink jelenlegi állapotán, erre azonban most sincs kilátás. Úgy véljük, újfent olyan stratégiai tervezet született meg, amely nem oldja meg a szlovákiai oktatásügy gondjait. Továbbá ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy veszélyhelyzetben lévő kis létszámú általános iskoláink mellett egyre több középiskola is túlélési gondokkal küzd.