Az egyik szlovák kereskedelmi hírtelevízió hétvégi vitaműsorában Bugár Béla úgy nyilatkozott, az MKP elutasította a megyei, az önkormányzati és az európai parlamenti választásokon való együttműködést, illetve olyan feltételt szabott, hogy a Híd váljon etnikai párttá.

A Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd között országos és regionális szinten is kizárólag a megyei választásokon való esetleges együttműködésről folytak tárgyalások, a helyhatósági és az európai parlamenti választások egyáltalán nem képezték a találkozók témáját.

Az MKP nem szabta az együttműködés feltételéül, hogy a Híd kizárólag a szlovákiai magyarok érdekképviseletét lássa el, ez több szempontból is értelmetlen lenne, és végső soron saját pozícióját gyengítené, ami nyilvánvalóan ostobaság. Korábban épp a Híd alapítói próbálták degradálni az MKP számára prioritásként kezelt etnikai politizálást, a tapasztalat viszont rácáfolt az általuk elavultnak tartott érdekképviseletre – az MKP él, dolgozik és erősödik.

Miután a megállapodás erről szól, az országos szintű találkozókon kívül több helyen regionális egyeztetések is voltak. Sajnos a kormánypozíció felsőbbrendűségével tárgyaló magatartás nem vezetett eredményre, mert a parlamenti politizálás mellett regionális szinten a Híd nem építkezett, ezért nem tudott megfelelő jelölteket felmutatni.

Megszoktuk, de elfogadni nem tudjuk, hogy a Most-Híd politikusai – élükön a pártelnökkel – kettős kommunikációt folytatnak a hazai szlovák, illetve magyar sajtóban. A szlovák nyelvű médiában a szlovák szavazótáboruknak, a magyarban a szlovákiai magyaroknak próbálnak kedvezni, ez viszont többször egymásnak részben vagy egészben ellentmondó állításokat eredményez. A kettős beszéd pedig nem lehet az együttműködés alapja. Az MKP nem kíván a Most-Híd szelepe lenni, amelyen a kormánytagság okozta nyomást, és a sorozatos botrányok miatt feszültséget próbálják felszabadítani. Az eredményes tárgyalások alapfeltétele a higgadtság, a felfokozott érzelmek csak újabb ellentéteket eredményezhetnek.

A Most-Híd igazolta, hogy gyakorlatilag bármeddig hajlandó engedni a kormánykoalíció megtartása érdekében. Jelen állás szerint a következő parlamenti választásokra 2020-ban kerül sor, ennyi évvel a választások előtt kizárni az együttműködést nemcsak furcsa, de a szlovákiai magyar nemzeti közösség szempontjából egyenesen végzetes lehet.

A Magyar Közösség Pártja továbbra is felelősséggel áll a szlovákiai magyar közösség érdekképviseletéhez, ennek pedig része a további párbeszéd a két párt között. Ezért a megfelelő időben az önkormányzati, európai parlamenti és parlamenti választások előtt szorgalmazni fogjuk a tárgyalásokat.

Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja elnöke

--

Fotó: Menyhárt József és Bugár Béla az MKP székházában folytatott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón