(Videóval frissítve) Az MKP pozsonyi székházában Németh Gabriella, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke ma sajtótájékoztatót tartott a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosításáról. A reszocializációs intézetekben előforduló erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatban pedig rámutatott az ellenőrző mechanizmusok bővítésének szükségességére.

Családközpontú foglalkoztatáspolitikát, széles körű bölcsődei  és óvodai ellátást!

A családi és munkahelyi kötelességek összehangolásának elősegítését célzó, a 448/2008-as szociális szolgáltatásokról szóló  törvény módosító javaslatával (ez most a törvényhozásban a tárcaközi egyeztetés folyamatában van) kapcsolatban Németh Gabriella hangsúlyozta, hogy az MKP a foglalkoztatás növelésére már huzamosabb ideje követeli az esélyegyenlőséget,a nemek közti bérkülönbségek felszámolását és a kisgyermekes szülőknek a munkapiacra való visszatérésük elősegítését célzó intézkedések bevezetését. „Meggyőződésem, hogy a  kisgyermekes munkavállalók számára az állam által garantált és finanszírozott, széles körű bölcsődei és óvodai ellátás biztosítása a megoldás“ – mondta az MKP alelnöke, aki örömmel fogadta azt a törvényalkotói kezdeményezést, amely segíteni akar a kisgyermekes családokon – elsősorban a három év alatti gyermeket nevelő szülőknek segít megteremteni a családi és munkahelyi kötelezettségek teljesítésére a feltételeket. „Sajnálattal kellett azonban megállapítanom, hogy ezt a szociális szolgáltatásokról szóló törvény módosításán keresztül akarja megoldani. Kisgyermekek ellátásáról van szó, és ez mindig is az egészségügy hatáskörébe tartozott“ – tette hozzá. Gondot jelent az is, hogy a tervezett módosítás a szociális szolgáltatások finanszírozását sem rendezi, és további pontatlanságokat, hiányosságokat is tartalmaz, többek között a pontos hatásköröket és szankciókat sem határozták  meg.

ng_2Eddig a kisgyermek (három éves korukig) ellátását biztosító egyének vállalkozói alapon működtették a bölcsődéket. A törvénymódosítás szerint azzal, hogy a bölcsődei ellátást szociális szolgáltatássá minősítették át, már nem elegendő a vállalkozói engedély, hanem a megyei hivataloknál regisztrálni kell a szolgáltatást, és teljes mértékben meg kell felelni a regisztráció feltételeinek. Nem rendezi a módosítás, hogy kinek a hatáskörébe fog tartozni a szociális szolgáltatás biztosítása, ki lesz az új szociális szolgáltatás bevezetése után az illetékes ellenőrző szerv, de arról sem szól, ki vezeti majd a gyermekek nyilvántartását. A módosítás új jogkörökkel ruházza fel a megyei önkormányzatokat, ám nem számol a pénzbeli kompenzálással!

„A kellőképpen nem átgondolt módosító javaslat nem egyértelmű meghatározásai és következetlensége káoszt okoz majd a gyakorlatban” – figyelmeztetett Németh Gabriella. Hozzátette, komplex, rendszerszerű megoldásokat tartalmazó törvényre van szükség, amelyre Szlovákiában évek óta türelmetlenül várnak a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézmények, szervezetek.

Hatékony ellenőrző rendszert az erőszakos cselekmények megelőzése érdekében

ng_1A galántai reszocializációs intézetben történt erőszakos eseményekkel kapcsolatban az MKP szociális alelnöke rámutatott az ellenőrző mechanizmusok terén tapasztalt hiányosságokra. „Három szerv is végezhet ellenőrzéseket az intézményekben, a minisztérium, a munkahivatal és a megyei önkormányzatok is. Meggyőződésem, hogy ha a minisztérium akkreditációs bizottsága az akkreditáció megítélése után is figyelemmel kísérte volna az intézményt, folyamatosan figyelte volna a tevékenységüket, kellőképpen ellenőrizte volna, hogy továbbra is megfelelnek-e az akkreditáció feltételeinek, akkor nem kerülhetett volna sor erre a sajnálatos esetre.“ – mondta. Az MKP elutasít mindennemű erőszakot, külön hangsúlyt fektetve a kiskorúak, a nők és az idősek kárára elkövetett erőszakos cselekményekre. „Elvárjuk az illetékesektől, hogy mielőbb olyan hatékony jogi, preventív és ellenőrző mechanizmusokat emeljenek be a hatályos törvénybe, amelyek lehetővé teszik a galántaihoz hasonló esetek megelőzését, illetve felszámolását“ – tette hozzá Németh Gabriella. Megyei alelnöki minőségében Németh Gabriella arról is tájékoztatott, hogy Pozsony megye létrehozott egy családvédelmi honlapot (www.natasa.help), valamint egy forródrótos telefonos segélyvonalat (0911 523526). Ezeken keresztül bárki bejelentheti, ha olyan dolgot észlel, amelyek nincs összhangban egy adott intézmény működésével. (on)