Varga Tibor

polgármester

Újságírói, humánpolitikai és PR-kommunikációs menedzseri diplomát szereztem. Kaposkelecsény polgármestere vagyok. Vallom, hogy kötelességünk fejleszteni szülőföldünket, megóvni kultúránkat, anyanyelvünket, és töretlenül hiszem, hogy van jövője nemzetünknek úgy a Felvidéken, mint az egész Kárpát-medencében. Tevékenységemmel e jövő építéséhez akarok hozzájárulni.

 

 

 

 

 

Királyhelmecen születtem 1986-ban. Az Ung-vidéki Kaposkelecsényben élek. Alsó tagozatra szülőfalumba, felső tagozatra a nagykaposi Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába jártam. A Nagykaposi Gimnáziumban érettségiztem. A Nyíregyházi Főiskolán kommunikáció-művelődésszervező szakpár keretében újságírói, humánpolitikai és PR kommunikációs menedzseri szakirányokat végeztem el, majd a Debreceni Egyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol emberi erőforrás tanácsadó szakon szereztem mesterfokozatú diplomát 2012-ben. Ezt követően az Európai Unió által támogatott Leonadro Da Vinci program keretében a lengyelországi Wroclaw városi hivatalában töltöttem szakmai gyakorlatot. 

 

 

 

 

 2008-ban léptem be a Csemadokba. A kaposkelecsényi Bercsényi Miklós Csemadok Alapszervezet tagjaként megemlékezések, koncertek és egyéb rendezvények mellett több éve rendszeresen megszervezzük az Ung-vidéki esték kulturális-ismeretterjesztő rendezvénysorozatot, az Ung-vidéki Magyar Táncházat, valamint a Bercsényi Miklós Fafaragótábort. 2016-ban az a megtiszteltetés ért, hogy megválasztottak a Csemadok Országos Elnökségének tagjává, hogy az ifjúsággal kapcsolatos ügyeket koordináljam.

 

 

 

 

 Főiskolai éveim alatt kezdtem el komolyabban érdeklődni a politika iránt, emellett a történelem és az irodalom is foglalkoztatott. Érdeklődési köröm középpontjában a mai napig e témák állnak. 2009 nyarán lettem tagja az MKP-nak, majd a kaposkelecsényi helyi szervezet elnökévé választottak. Ez év októberétől segítem az MKP munkáját, mint a párt járási titkára a Nagymihályi járásban. 2010-től községünk önkormányzati képviselőjeként is tevékenykedem az MKP színeiben. 

 

 

 

 

 

 

 

Image removed.

 

 

 

 

 

 

 Tudatában annak, hogy az egészséges nemzeti gondolkodású fiatalok jelentik a felvidéki magyarság jövőjét, nagyon fontosnak tartom azokat az ifjúsági szerveződéseket, melyeknek célja kultúránk ápolása, nemzeti identitásunk erősítése, közösségünk összekovácsolása. Ennek okán 2010-ben megalakítottuk a Via Nova Ifjúsági Csoport alapszervezeteit az Ung-vidéken és a Bodrogközben. 2011-ben a Via Nova országos elnökhelyettesévé választottak. A szervezeten belül a cikkírás, kiadványszerkesztés, és a kisebb rendezvények mellett az elmúlt években az országos Beiratkozási Körút szervezése, a névmagyarosítási kampány, a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság régiós tornái, illetve az egyes kétnyelvűséget követelő megmozdulásaink, valamint jótékonysági akciók köthetőek a nevemhez. Nagyon fontosnak tartom az anyaországi és a külhoni ifjúsági szervezetetekkel való kapcsolattartást, ennek okán a magyarországi rendezvények mellett rendszeresen látogatom a magyarlakta régiókat a Kárpát-medence területén, s örömmel mondhatom el, hogy sok magyar barátommal sikerült már megismertetnem szűkebb pátriámat, az Ung-vidéket és a Bodrogközt.

 

 

 

 

 Évek óta jelennek meg írásaim különböző médiumokban. 2012-től 2015-ig a Szabad Újság munkatársaként hetente két oldalon közöltem híreket, interjúkat, riportokat az Ung-vidékről és a Bodrogközről, majd a Felvidék.ma munkatársaként írtam cikkeket, illetve végeztem szerkesztői munkát, valamint az Önkormányzati Szemlében is jelennek meg írásaim. 

 

 

 

 

 Szabadidőmet a párommal, barátokkal töltöm, vagy olvasok, sportolok, zenét hallgatok. 

 

 

 

 

 Vallom, hogy kötelességünk megóvni szülőföldünket, kultúránkat, anyanyelvünket, és töretlenül hiszem, hogy van jövője nemzetünknek úgy a Felvidéken, mint az egész Kárpát-medencében. Tevékenységemmel e Jövő építéséhez akarok hozzájárulni.

 

 

 

 

 

November 4-én kiderül, lesz-e képviselete régiónknak a megyei döntéshozatalban. Az elmúlt négy évben ugyanis nem volt. De az azt megelőző négy évben sem jutott be senki Nagykaposról és környékéről. Tudom: ilyen-olyan okoknál fogva nagyon sokan nem szeretnének részt venni ezen a választáson. Abban is biztos vagyok, hogy aki így tesz, rossz döntést hoz, mert aki nem megy el szavazni, a legrosszabbat választja! Aki nem megy el szavazni, engedi, hogy mások döntsenek a középiskoláinkról, közútjainkról, a tömegközlekedésről, az egészségügyi és szociális szolgáltatásokról, a minket illető kulturális támogatásokról és idegenforgalmi fejlesztésekről.

 

 

 

 

 

Higgyük el, csak akkor van esélye a régiónknak, ha összefogunk és mozgósítjuk köreinket! Máskülönben továbbra sem lesz szavunk a megyén. Ne engedjük, szóljunk bele!

 

 

 

 

 

 

Profile picture for user vargatibor
Születési időpont
1986
Foglalkozása
kultúrmenedzser, járási szervezőtitkár, újságíró

Facebook bejegyzései

August 26. 2019.

Nagykaposon Lecsófesztivál volt a hétvégén. Csapatunkkal mi is jelen voltunk. :)

August 18. 2019.

Államalapító Szent István királyt ünnepeltük ma Nagykaposon a Csemadok rendezvényén.
Isten, áldd meg a magyart! ??

August 3. 2019.

“Milyen jó, hogy itt vagyunk … egyet mondunk, s egyet gondolunk!”
Hűen Dobó István örökségéhez a kettézárt faluban! Gratulálok a kisfilmhez!
#éljenamagyaroktatás #hajráfelvidék

July 25. 2019.

A magyar nemzetpolitika kiváló vívmánya mindkét program. A Petőfi Sándor Programban a kezdetektől van szerencsém részt venni mentorként. Nagy megtiszteltetés, szép kihívás és nagyszerű lehetőség ez számomra. Szeptemberben folytatjuk!

Link

July 9. 2019.

Községünkről és közösségünkről is beszélgettünk a Martfeszten.

Link

July 8. 2019.

25 évvel ezelőtt Kaposkelecsényben indult útjára, magyarországi mintára, a Szlovákiai Református Keresztyén Nők Egyesülete. A szervezet ungi egyházmegyei elnöksége tegnap épp községünkben tartotta meg féléves találkozóját, melyen nagy örömmel vettem részt én is, mint a község polgármestere, a helyi gyülekezet tagja. A nőegyesület eredményes munkájához csak gratulálni tudok!
Áldást, békességet! ?

July 2. 2019.

Jubileumot ünnepelt Kaposkelecsény és Tiszakanyár! #rólunkírták #micsodahétvége

Link