Az MKP Országos Tanácsa november 14-én határozott a 2016-os parlamenti választások képviselői listájáról. A tanácskozást követően Berényi József, Bárdos Gyula és Forró Krisztián tájékoztatták a sajtót. A következőkben a sajtótájékoztató választási listára vonatkozó részének rövidített, szerkesztett változatát közöljük. Berényi József, az MKP elnöke: Az MKP listáját a régiók határozták meg. Demokratikus, alulról építkező párt vagyunk, a régiók által meghatározott sorrenden nem változtathat sem az elnök, sem az elnökség. Az MKP soha olyan mértékben nem nyitotta meg listáját nem párttagok irányába mint most. Listánkat alárendeltük a közösségi érdeknek. Aki tenni akar a szlovákiai magyarságért, Dél-Szlovákiáért, rajta lehet a listánkon, sőt, megtisztelve érezzük magunkat, hogy köztünk vannak. Közösen tudunk küzdeni a közös célért. Olyan személyek is vannak a listán, akikkel az elmúlt időszakokban voltak vitáink, nézeteltéréseink (néha nem is kicsik), ennek ellenére mindezt félretettük, mert a Szlovákiában élő magyarság asszimilációjának megállítása és Dél-Szlovákia felzárkóztatása közös cél. Miután ez így van, akkor miért is ne lehetnénk egy közös listán? Az MKP listán három mozgalom is képviselteti magát. A Gömbaszögről is ismert, és a kétnyelvűségi mozgalomhoz köthető fiatal aktivisták már külön sajtótájékoztatón is bemutatkoztak. Közülük Orosz Örs van a legelőkelőbb helyen, a kilencediken, társaié a 19., 29. és 39. hely. A másik a MI MAGUNK mozgalom, amely Somogyi Szilárd nevéhez köthető. Ő egyébként egyetemi évfolyamtársam is, hamarosan valószínűleg közösen emlékezünk vissza az 1989-es forradalomra. Több hónapon át vállvetve küzdöttünk közösen, és örülök annak, hogy ennyi év után ismét egymásra találtunk. A mozgalomból négyen vannak a listánkon a 100-as helytől kezdődően. Az, hogy Somogyi Szilárd korábban más pártban volt, nem akadálya annak, hogy egy ilyen nem formális koalíció szülessen. Ők elfogadják a mi programunkat, mi pedig támogatjuk néhány általuk hangoztatott terv megvalósulását, például a Dél-Szlovákiai Régiót. A harmadik a FONTOS VAGY! mozgalom, amelyből Halász Béla az egyezségünk alapján a 150. helyen indul. Látható, nyitottunk, amennyire csak lehetett. Mindenkivel meg tudtunk egyezni, aki meg akart egyezni. Ez is igazolja, hogy az MKP és a Most-Híd közötti nagykoalíció létrejötte nem rajtunk múlott. A lista végén néhány nagy név található. Ott szerepel Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő, a nyolc éven át környezetvédelmi miniszterként tevékenykedő Miklós László, Hrubík Bála, korábbi Csemadok-elnök (most Ipolynyék polgármestere). Milko Géza, roma származású megyei képviselő. Indul a listánkon Szabó Ottó (60. hely), a DAC egykori játékosa, ma sportigazgató. Azért is bátorkodtam elvállalni a listavezető szerepét, mert a nagyszombati kerületi választásokon a másik magyar megyei elnökjelöltet megelőzve jutottam be a második körbe. Ez számomra önbizalmat ad ahhoz is, hogy listavezetőként ezt a listát sikerre vigyem. A második helyen indul Bárdos Gyula, aki nem csak a Csemadok elnöke, hanem az első magyar köztársaságielnök-jelölt is. Ő át tudta lépni azt a bűvös 5 százalékot, amelyre most szükségünk van. Farkas Iván a harmadik, régóta formálója az MKP gazdaságpolitikájának, megyei képviselő, polgármesterként is sikeres. A Dunaszerdahelyi járás első számú jelöltje Menyhárt József a negyedik, őt Samu István, a Komáromi járás vezető jelöltje követi. Hatodik Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke. Hetedik a Kassai kerület jelölje, Köteles László majd jön Besztercebánya megyéből Auxt Ferenc. Orosz Örs a 9., Cziprusz Zoltán (ICS) a 10. Utánuk a sorrend a járások nagysága szerint alakult. Az MKP Országos Tanácsa megszavazta a 11. helyet Stubendek Lászlónak, Komárom polgármesterének. Ezt a helyi szervezet is kérte. Egyelőre nincs igenlő válaszunk tőle. Bízunk abban, hogy a mozgalmak jelöltjeihez hasonlóan ő is hozzásegít bennünket a sikerhez. Korábbi választásokon az MKP három alkalommal állt Stubendek László mögött, 2013-ban a megyei választások során (ma is a megyei frakciónk tagja), a 2012-es parlamenti választásokon előkelő helyen állt, valamint a 2010-es helyhatósági választásokon. A 2014-es helyhatósági választásokon nem sikerült megegyeznünk. Nagy a kihívás, alázatra van szükség, kérjük őt, fogadja el a felkínált helyet. Bárdos Gyula: Nem tudok még egy olyan pártról, amely ilyen módon állítja össze a listáját, ennyire nyitott és előkelő helyeken biztosít lehetőséget olyan jelölteknek, akik nem tagjai a pártnak. Az első 10 helyen 5 új embernek adtunk lehetőséget. Tanácskozásunk a bizonyíték arra, hogy a Magyar Közösség Pártja egy konszolidált, demokratikus, nyitott párt. Megerősíthetem: ez a felvidéki magyar közösségi lista. Ezen a listán csak azok nincsenek rajta, akik nem akartak a felvidéki közös kiállásból részt vállalni, vagy nem vállalták más egyéb érdekek miatt. Forró Krisztián: December elsején kezdjük meg a hivatalos kampányt. Erre 650 ezer eurós hitelt veszünk fel. Anyagilag szerény, viszont nagyon hatékony kampányt folytatunk majd, a hangsúlyt a választókkal való kapcsolattartásra helyezzük. A sajtótájékoztató videófelvétele itt tekinthető meg. (O.N.)