469. alkalommal rendezték meg Párkányban a Simon-Júda napi vásárt, amelyre ezúttal is látogatók tízezrei érkeztek október második hétvégéjén. A sétálóutcán idén is a kézművesek kaptak helyet, akik a tömegcikkekkel ellentétben saját készítésű, egyedi termékeiket kínálták a vásárlóknak. A Párkányba érkezőket igazi zsibongó vásári hangulat fogadta, indián utcazenészek dallamai keveredtek a magyar nótaszóval, a körhinták zaját is hangos zeneszó nyomta el. Árusból és bámészkodóból nem volt hiány. A Magyar Közösség Pártja is évente sátrat állít a vásárban. A hónap elején az MKP petíciót indított a migránsok befogadását szabályozó kvóták ellen és a helyi népszavazások eredményének a kormány számára kötelező érvényűvé tétele érdekében. A vásárban a járókelők is csatlakozhattak a petícióhoz aláírásukkal. Berényi József, az MKP elnöke is ellátogatott Párkányba, s beszélgetett az érdeklődőkkel. Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke, Farkas Iván, országos alelnök, Csúsz Péter és Samu István, az országos elnökség tagjai, valamint az érsekújvári járási elnökség tagjai és a helyi szervezet elnöke, Retkes János szintén ott voltak az MKP sátrában, hogy kötetlenül, egy-egy pohár murci mellett beszélgessenek az emberekkel. (SzID)

További fotók ITT