Királyrévben (Galánta járás) az Almafesztivál idején, október 10-én adták át hivatalosan is a Nagyszombat megyéhez tartozó felújított másodosztályú utat, a jelképes szalagot Tibor Mikuš, Nagyszombat megye elnöke, Berényi József megyei alelnök, Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete és Racsko Pál királyrévi polgármester vágták el.

A polgármester üdvözlő beszédében elmondta, az utak főleg a nagy kamionforgalom miatt rongálódtak, az idei útfelújítás több szakaszban történt: Alsószeli, Királyrév, Nádszeg és nyárasdi híd.
Tibor Mikus örömét fejezte ki, hogy részt vehet a község ünnepén. Mint mondta az útfelújítások terén Nagyszombat megye az első az országban, az utak több mint 30 százalékát már felújították, és ezt folytatják a jövőben is. Tibor Mikuš és Berényi József az ünnepen megyei díjjal köszöntötték a község egyik sikeres mezőgazdászát, Stanislav Kováčot is.

Berényi József beszédében elmondta, tudatosítják, hogy még sok további út is felújításra vár, példáként említette a Királyrév és Nádszeg közötti útszakaszt. Mint mondta, megtesznek mindent a többi út javítása érdekében is. Emlékeztetett arra is, hogy az utak felújítására az Európai Unió alapjaiból sikerült pénzt szerezni. A szlovák–magyar együttműködésről szólva elmondta, hosszú évek igazolják, hogy ez Nagyszombat megyében jól működik. Beszéde végén azt kívánta, hogy a következő években minél több további útszakasz, szociális otthon és iskola felújítására kerüljön sor. (on)