Határon átnyúló kezdeményezésekről, programokról és lehetőségekről tárgyalt a nagykaposi városvezetés a magyar kormány képviselőivel. A hivatalos találkozót az Ung-vidéki település városi hivatalában tartották szeptember 29-én.

Dr. Grezsa Istvánt, Magyarország Miniszterelnökségének határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosát, valamint Haraszti Attilát, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetőjét Petrikán Péter, Nagykapos független polgármestere és Mihók Gábor MKP-s önkormányzati képviselő, a város Határon Átnyúló Együttműködés Bizottságának elnöke fogadta. A hivatalos látogatás központi témája a határon átnyúló kezdeményezések, programok és tervek ismertetése volt, valamint a két országot érintő aktuálpolitikai témák egyeztetésére is sor került.

Petrikán Péter tájékoztatása szerint tartalmas, és a jövőt illetően pozitív hangnemű beszélgetés valósult meg. Mint megtudtuk, szóba kerültek azok a város fejlesztésére irányuló konkrét tervek, amelyek magyarországi partnerekkel közösen valósulnának meg. Sikeres pályázat esetén európai uniós támogatásból felújítanák és kibővítenék a nagykaposi szolgáltatások házát, illetve a nagykaposi szabadtéri színpadot. A tárgyaló felek partnerségben állapodtak meg az elképzeléseket illetően.

Mihók Gábor tájékoztatása alapján stratégiai jelentősége van Nagykapos jövője, fejlődése szempontjából, hogy a város minél eredményesebben bekapcsolódhasson a határon átnyúló együttműködésekbe, hiszen a közeljövőben jelentős európai uniós források nyílnak meg a közös programok, fejlesztések, valamint beruházások megvalósítása céljából. A földrajzi adottságokból is kiindulva a szomszédos magyarországi szervezetek, intézmények, önkormányzatok lehetnek azok a stratégiai partnerek, akikkel közösen az Ung-vidék központi települése sikeres fejlesztési programokat valósíthat majd meg. Ezt a célt szolgálta a Magyarország Miniszterelnökségének delegációjával való találkozó is.

 

vt