Szombaton Muzsla Község Önkormányzata, a Csemadok helyi szervezetével karöltve, megrendezte a már hagyományossá vált szüreti felvonulást és vigadalmat. A rendezvényen részt vettek az MKP helyi szervezetének tagjai, akik borral és pogácsával kínálták a sátrukba látogatókat. A rendezvényre ellátogattak a szomszédos települések polgármesterei, valamint Berényi József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke is. A vendégeket Farkas Iván polgármester, az MKP országos alelnöke köszöntötte, majd Berényi József kívánt kellemes délutánt a muzslaiaknak. Gazdag kulturális és gyermekprogram várta az érdeklődőket, s nem maradhatott el a gulyásfőző verseny sem. Emellett pogácsasütő és madárijesztőkészítő versenyt is rendeztek. A látogatók a kultúrház nagytermében zöldség- és gyümölcskiállítást nézhettek meg helyi terményekből. A rendezvény esti utcabállal folytatódott, amely hajnalig tartó szórakozást biztosított a résztvevőknek.

Bolya Szabolcs