Szeptember 11-13. között került megrendezésre a Bátorkeszi Falunapok. Az esemény hivatalos megnyitó ünnepségén Labancz Roland polgármester (MKP-Most-Híd) köszöntötte a résztvevőket. A nap folyamán a látogatók megtekinthették az „Európa a gyermekek szemével” című rajzversenyre készült munkákból összeállított kiállítást és „A hagyományok jelentősége az EU-ban” című kiállítást. Kora este nyilvános vitafórumra került sor a Magyar Közösség Pártja megyei képviselőivel, a melyen részt vett Farkas Iván országos alelnök és Gyarmati Tihamér járási elnök is. Az esti program fellépői voltak a helyi művészeti alapiskola diákjai, táncparti volt a Lady zenekarral és a ZSEB zenekar koncertje zárta az első napot. A falunap másnapjának programjában szerepelt főzőverseny, sportjátékok, labdarúgó mérkőzés, erős emberek versenye. Felléptek a helyi óvodások, alapiskolások, egyéb helyi csoportok. Nagy sikert aratott a Vadkerti-Sipos-Zsapka-Emmer koncert, az Iringó Táncstúdió, a Nádas Néptáncegyüttes, Nagy Csomor István és családja zenés produkciója, Brindza Beatrix népdalénekes, Trapéz együttes koncertje, Dér Heni és táncosai alkotta program. Este a Rudi Show Band közreműködésével tartott utcabállal zárult a falunap második napja. A falunapok utolsó napján ünnepi ökumenikus istentisztelet volt a helyi római katolikus templomban. Kora délután került sor a falunapok hivatalos programzárójára. A falunapi rendezvényen részt vett a Magyar Közösség Pártja több tagja és helyi tisztségviselője is Dolník Tibor helyi elnök – járási elnökségi tag vezetésével. A falunapok szervezője Bátorkeszi Község Önkormányzata volt.