Az R3-as vonala

A Nyitrai Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete megtartotta 17. ülését. Az előző tanácskozáson a képviselőtársakkal elfogadtattunk egy fontos módosítást a megye területrendezési tervét szabályozó általános érvényű rendeletében: az R3-as észak-déli gyorsforgalmi út nyomvonala ne Zólyom-Korpona-Ipolyság között húzódjon, hanem a Garam mentén vezessen Garamszentbenedek-Léva-Zselíz-Párkány vonalon. Emiatt a megye elnöke az általános érvényű rendeletet megvétózta, mert elfogadott változatában nem volt összhangban a felsőbb szintű, országos területrendezési tervvel. A tegnapi tanácskozáson azonban a szlovák koalíció képviselői nem voltak jelen kellő számban, így nem korrigálhatták a területrendezési tervről szóló általános érvényű rendeletet. Egyelőre tehát marad a régióink és a megyénk számára sokkal kedvezőbb változat.

Egészségügy és oktatás

A megyei önkormányzat elfogadta az egykori Komáromi Járási Egészségügyi Igazgatóság épületének eladását az államigazgatás részére 200 ezer euró áron (mivel a közigazgatás résztvevői közötti tranzakcióról van szó), amelyben hamarosan megnyílhat a járási hivatal ügyfélkapuja. Közérdeket, a Komáromi járás lakosságának érdekeit szolgáló lépésről volt tehát szó.

A megyei képviselő-testület elfogadta a hozzá tartozó középiskolák fejlesztésének stratégiáját a 2015-2020 közötti időszakra. A jóváhagyott stratégia figyelembe veszi a megye déli járásaiban élők érdekeit is, különös tekintettel a változó demográfiai jellemzőkre. Elemzi a magyar tanítási nyelvű középiskolák fejlesztési lehetőségeit mind a gimnáziumok, mind a szakközépiskolák tekintetében. A képviselő-testület egyúttal elfogadta a közoktatási cselekvési tervet a 2016/2017-es tanulmányi évre. E tervek tartalma a közeljövőben megváltozhat, tekintettel a beharangozott brit beruházásra, amely Nyitrán valósulhat meg, és amely alaposan átírhatja a megye közoktatási stratégiáját. A megyei önkormányzat elfogadta a 2016/2017-es tanulmányi évre szóló keretszámokat, amelyek a megye területén működő középiskolák első osztályainak számát szabályozzák. Az MKP frakciója nevében Szigeti László nyújtotta be azt a módosító indítványt, amely szerint a Lévai Református Gimnázium a következő tanulmányi évben nyithasson egy elsős osztályt. A módosítást más képviselőcsoportok nem támogatták meg, az indítvány sajnos sikertelen volt. A további keretszámok méltányosak a megye déli járásaiban működő középiskolák számára, a megnyitható első osztályok számát általában az elvárható szinten tartják.

Megyei díjak, kitüntetések

Mi, az MKP megyei képviselői nem támogattuk a megyei díjak megítélésről szóló határozati javaslatot, mivel egyetlen magyar ajkú személyiség sem kap idén kitüntetést, noha megfelelő javaslatok érkeztek a bíráló bizottság tagjainak. Sajnos a bíráló bizottság tagjainak szűklátókörűsége kerekedett felül az ésszerűség és a nagyvonalúság helyett. Szerettük volna elérni, hogy a díjazottak között Korpás András, országos hírű szőlőnemesítő, szőlész-borász személyében legalább egy magyar nemzetiségű egyén is legyen. Végül azonban csak szlovák ajkú személyek kerültek a megyei díjazottak közé. Mivel az utóbbi években talán csak egy esetben akadt magyar díjazott, szeretnénk elérni azt, hogy a következő években a magyar ajkú lakosság 26 százalékos számarányához mérten évente legalább egy Nyitra megyében tevékenykedő magyar személyiséget is kitüntessenek.

Területi társulás, közutak

A Pontibus Európai Területi Társulás (EGTC) felügyelő bizottságába beválasztottuk Csenger Tibort, aki a megyei önkormányzatban a Lévai járást képviseli, mivel Nyitra megye és Pest megye közös határszakaszának leghosszabb része a Lévai járást érinti.

Az Európai Unió forrásainak felhasználásával megvalósult a Tany és Füss, Udvard és Kisbaromlak, valamint a Pozba-Barsbaracska-Dedinka közötti megyei utak burkolatának felújítása. Reményeink szerint az év végéig a Lévai járásban megvalósulhat a Szete-Ipolyszakállas-Ipolypásztó közötti útszakasz teljes felújítása.

Közutak

A korábbi határozat értelmében ugyan a megyei hivatal igazgatója egyelőre nem nyújtotta be jóváhagyásra az Ipoly-híd megépítéséről szóló határozati javaslatát (ennek nem politikai, hanem műszaki oka van), ám hamarosan, várhatóan még idén ősszel számos megyei közútszakasz burkolat-felújítása valósulhat meg, összesen több mint 2 millió euró összegben. Örvendetes, hogy az összeg több mint fele a megye déli járásaiban kerül felhasználásra. A Komáromi járásban a Csallóközaranyost átszelő megyei út, a Bátorkeszit átszelő út egy része, a Lakszakállas és Ekecs közötti útszakasz, valamint Komárom és Zöldállás közötti út egyes szakaszainak felújítása valósul meg. Az Érsekújvári járásban az ebedi bekötő út és a sárkányi bekötő út burkolata újul meg, Muzsla főútja épül újjá és a Besenyő, valamint Nagylót közötti útszakasz egy része kap új burkolatot. Léván egy körforgalom épül, valamint új burkolattal látják el a Léváról Zselíz irányába kivezető utat. A Vágsellyei járásban új burkolatot kap egy-egy útszakasz Pereden és Vághosszúfalun. Később megújul a Vágfarkasdról Vágsellye irányában haladó közút jelentős részének útburkolata is.

A megyei képviselő-testület következő tanácskozására október 26-án kerül sor.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője