Augusztus 1-én került megrendezésre Martoson a falunap, mely kora délután Keszeg István polgármester (MKP) megnyitójával kezdődött az úszószínpadon. A megnyitó után a helyi nyugdíjasok és mozgáskorlátozottak Kéknefelejcs népdalcsoportja lépett fel. A nótacsokor után a községi díjak átadása követett. A község elismerő díjában részesült a Vöröskereszt helyi szervezete. A díjat a szervezet nevében Janík Gábor elnök vette át. Hasonló díjat vehetett át ifj. Erdélyi Zoltán önkormányzati képviselő, a Magyar Közösség Pártja helyi szervezete és a Sziget Polgári Társulás elnöke és a Csemadok tagja. A kultúrműsorban fellépett a Fíkötő gyermek néptáncegyüttes, a Pillike gyermek néptáncegyüttes, a Martosi Hagyományőrző Együttes rábaközi táncokkal, a Zsapka-Emmer Duó, Mészáros Tamás „Itthon vagyok” című lemezbemutató koncertjével és a magyarországi Vidéki Mulató. A tombolahúzást követően a kultúrházban kezdődött a bál az Alexandra zenekarral, mely a falunap záró rendezvénye volt. A falunap kísérő rendezvényeként a Zsittnyan István kultúrház kistermében „Régi fotók, régi arcok” kiállítás címmel nyílt kiállítás régi martosi felvételekből, a gyerekeket buborékfoci, arcfestés, trambulin és egyéb szórakozási lehetőségek várták. A falunapon részt vett az MKP Martosi Helyi Szervezetének több tisztségviselője és tagja is Erdélyi Zoltán elnök vezetésével.