A Szikince-patak partján elterülő Kisgyarmat község idén ünnepli első írásos említésének 880. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Kossuth rádió déli harangszója is a kisgyarmati Szent Márton templomban kondult meg július 24-én. Másnap, július 25-én a nagyszabású rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, majd egy emlékoszlop avatására is sor került.

A község Szent Márton tiszteletére emlékoszlopot állított. A fából készült alkotás Smidt Róbert szőgyéni fafaragó keze munkáját dícséri. A egész délutánt kitöltő műsorfolyamban a helyi hagyományőrző csoportok mellett vendégszereplők is színpadra léptek. A rendezvényen részt vett Szigeti László, az Országos Tanács elnöke is. Az MKP helyi szervezetének tagjai palacsintával kínálták a járókelőket, a gyerekeket pedig az ugrálóvárba és a tranbulinra invitálták egy kis szórakozásra.

 

Kisgyarmat megalakulásának 880. évfordulója 5 Kisgyarmat megalakulásának 880. évfordulója 4 Kisgyarmat megalakulásának 880. évfordulója 3 Kisgyarmat megalakulásának 880. évfordulója 2 Kisgyarmat megalakulásának 880. évfordulója 3