A III. Martosi Szabadegyetem nyitónapján Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke Berényi József MKP-elnökkel és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral tartottak fórumot. Az eseménynek a martosi református templom adott otthon. Közvetlenül a fórum előtt Pánczél Károly, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke egy Esterházy Jánost ábrázoló képet ajándékozott Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének. Egy olyan képet, amilyet már a magyar Országgyűlés épületében elhelyeztek. Az MKP elnöke reményét fejezte ki, hogy a kép az MKP székházából átkerülhet majd a pozsonyi parlamentbe. Esterházy János erkölcsi nagyságával, emberségével, politikai bölcsességével olyan életművet hagyott ránk, melyre nem csak a felvidéki magyarok, hanem a szlovákok is példaként tekinthetnek – mondta Berényi József. A fórum moderátora a szabadegyetemet szervező Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, Gubík László volt. Örömét fejezte ki, hogy a Martosi Szabadegyetemen már hagyománynak számít Esterházy János emlékének ápolása. Kövér László „Martostól Martosig” munkacímet viselő évértékelőjében elmondta, az országgyűlési választások után két újabb jelentős választási győzelmet aratott Magyarországon a Fidesz-KDNP koalíció. Ezt követően voltak ugyan ingadozások a közvélemény-kutatási eredményekben, ám már stabilizálódott a helyzet, és továbbra is vezető helyen állnak a pártok népszerűségét tekintve. Bár a parlamentben a kétharmados többség már nincs meg, ennél sokkal fontosabb, hogy Magyarországon kedvező változások történnek a társadalomban és a gazdasági életben. Még akkor is, ha ezt olykor konfliktusok is kísérik Európában. A nemzetpolitikáról szólva Potápi Árpád elmondta, azt tulajdonképpen már Antall József elkezdte azzal a kijelentésével, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. A nemzetpolitikát a rendszerváltozás óta hullámzó teljesítmény jellemzi, két csúcsponttal: 1998-2002 között megszületett a státustörvény, 2010-ben pedig a kettős állampolgárságról szóló törvény (eddig 750 ezren éltek a könnyített honosítás lehetőségével). „Továbbra is keresnünk kell azokat az eszközöket, amelyekkel a Kárpát-medencében élő magyarságot meg tudjuk erősíteni” – mondta Potápi, hangsúlyozva, hogy itt a gazdasági megerősödésnek és az oktatás támogatásának van nagyon fontos szerepe.

Berényi József a nemzetpolitikával kapcsolatban megjegyezte, hogy jelentősen különböző a Magyarország államhatárain túl élő magyar közösségek helyzete, így azokra külön-külön is szükséges figyelni. Az Európában zajló változásokról is szólt. A görögországi pénzügyi válsággal kapcsolatban elmondta: „Ez is azt mutatja, hogy Európában lehet nemet mondani!”. A bevándorlásokról szólva hangsúlyozta a helyi lakosság védelmének fontosságát. További olyan változások is folynak Európában, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak, mint az ukrán-orosz konfliktus, a szankciók, és a terrorizmus veszélye is. Az MKP figyel a változó Európára, ebben a 110 ezer Szlovákiában élő magyar népességfogyásra is – a kedvezőtlen folyamat megállítása, megfordítása céljából dolgozta ki és bocsátotta társadalmi vitára az önkormányzatisági modelljét ( A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei). Kövér László a magyar-magyar kapcsolatok margójára elmondta, nem Budapesten születnek a megoldások, a magyar kormány viszont továbbra is támogatja azokat a terveket, amelyeket a határon túl élő magyar közösségek megmaradásuk céljából fogalmaztak meg. (on, martfeszt.sk) 1507_fovednok 1507_fovednok2 1507_fovednok3 1507_fovednok4 1507_fovednok5