A Martosi Szabadegyetem zárófóruma közösségünk legégetőbb és legaktuálisabb problémakörének feltárásával zajlott. Őry Péter, Horony Ákos, Mihók Gábor és Samu István régióink és közösségünk önkormányzati koncepciójának megvalósítási lehetőségeiről beszélgettek. A témát három szinten közelítették meg. Előbb összegezték a problémákat, majd nemzetközi kontextusba helyezve külföldi példákon mutatták be a lehetőségeket, majd az otthoni megoldási lehetőségeket vázolták fel. Őry Péter rámutatott, hogy Dél-Szlovákia az ország többi részéhez képest is milyen hátrányban van, és mekkora különbségek mutatkoznak a fejlesztés terén. Árvízvédelem tekintetében az északi térségek tízszer több megelőzési támogatásban részesülnek mint a déliek, pedig az ár- és belvízveszély a déli területeken jóval nagyobb. De hasonló visszásságok mutatkoznak szinte minden téren. Ezért készítették el a felvidéki magyar közösség megmaradásának stratégiai dokumentumát, mely konkrét cselekvési tervek, meghatározott keretek közt vizsgálja e tényezőket, és természetesen megvalósítható megoldásokat is felvázol. „Csak akkor vagyunk életképesek, ha gazdasági ügyekben is magunk döntünk a sorsunkról” – emelte ki az MKP önkormányzati alelnöke.

Horony Ákos az autonómiák típusait és működési mechanizmusukat vizsgálta hosszú éveken keresztül. Így széleskörű áttekintése van arról, hogy miként működik az a 27 forma, ami Európában létezik. Sajnos a nemzetállami berögződésű, alacsonyabb politikai kultúrával rendelkező országok vezetése előszeretettel állítja be az autonómiák kérdését úgy, mintha az szembenállna a nemzetközi joggal, pedig éppen ellenkezőleg, annak szerves részét képezi, amit számtalan példa igazol. Mihók Gábor pedig a mostohagyerekként kezelt régiók kilátástalan helyzetének mihamarabbi orvoslását sürgette, mivel térségeken belül is uralkodnak különbségek, amelyek ha nem változnak, kiüresedést fognak eredményezni. Elmondása szerint Kelet-Szlovákiában rengeteg olyan falu sínylődik, ahol 80 %-os a munkanélküliség. Samu István is azt sérelmezte, hogy a felvidéki magyarság szinonimája lett szegénység, ami közösségi szempontból bomlást eredményez. A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy ezekre az óriási gondokra csakis az önrendelkezés tud megfelelően reagálni, ami közigazgatási átrendeződéssel is kell, hogy járjon majd. Égető szükség lenne a kisebbségi önkormányzatok létrehozására is. ory_peter_709 1507_martos_onkormanyzat4 1507_martos_onkormanyzat3 1507_martos_onkormanyzat2 1507_martos_onkormanyzat Csonka Ákos (martfeszt.sk)