Az MKP Kassa járási elnöke, Filipko József köszöntötte a járási konferencia küldötteit, majd ismertette a konferencia programpontjait, melyet a küldöttek egyhangúlag elfogadtak.
A járási elnök beszámolójában a 2014-es választási év kassai eredményeit elemezte, majd értékelte a helyi szervezetek évzáróin született határozatokat. Sajnálatát fejezte ki és egyben felszólította a járási konferencia küldötteit, hogy személyes kapcsolataikat latba vetve tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy megállítsák a taglétszám radikális csökkenését, és célul tűzzék ki a tagság fiatalítását.

Az elnöki beszámoló után megnyitott vitában a járási konferencia foglalkozott az MKP-nak közösségünk megmaradásáról szóló koncepciójával. Több észrevétel, felvetés került megvitatásra, melyeket az MKP járási elnöksége írásban tolmácsol az MKP OE felé. Ezt követően titkos szavazással döntöttek Kassa parlamenti képviselőjelöltjeinek sorrendjéről az MKP listáján.
Kassán május 25-én 18 órától indul a Beszéljük meg sorozat, melynek első előadója A. Szabó László, helyszín a Szent Gellért Pasztorációs Központ.
A járási konferencia határozatainak elfogadása után az elnök megköszönte a jó hangulatú, hatékony tanácskozást.